"Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem... Úgy bánjék velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled!" Ruth 1,16-18

Egy fiatal pogány özvegy szava istenfélő anyósa felé. Hogy viselkedhetett ez az anyós, hogy így magához tudta láncolni fiatal menyét a fia halála után? Nem volt ehhez elég az ő anyai szeretete. Az kellett, hogy Istenébe vetett hite az özvegységben, férje és fiai elvesztése után úgy ragyogjon, hogy idegen menye megérezze: csak ott van élet az ő számára is, ahol úgy tisztelik Istent, ahogy anyósától tanulta. Ez az örök eszménye a keresztyén egyháznak és a keresztyén embernek és családnak. Ne magunkhoz akarjuk láncolni az embereket, a kívülállókat és idegeneket, hanem hitünkhöz és annak gyümölcseihez. Istent szeressék meg a mi magatartásunkon keresztül. De ugyanaz a módja gyermekeink nevelésének, házastársunk megtartásának, munkatársaink megbecsülésének, gyülekezetünk missziójának is. Maga a szó, akármilyen szép és hatásos legyen, nem elég. Főleg akkor nem elég, ha tetteink nem felelnek meg a szépen mondott szavaknak. Igazi meggyőző ereje csak a tetteknek van. Úgy élj, hogy életeden Isten szeretete váljon felismerhetővé a többi ember számára!

Istenem, köszönöm, hogy engem is megajándékoztál olyan emberekkel, akik saját életük bizonyságtételén át a Te szereteteddel ismertettek meg. Jó volt látni rajtuk azt az erőt, ami nem belőlük, hanem belőled sugárzott - rajtuk keresztül. Segíts meg engem is, hogy a hitem tudja hozzád láncolni szeretteimet, s ha lehet, az idegeneket is. Tudom, hogy hozzám is akkor fognak ragaszkodni, én is akkor nyerhetek igazi testvéreket, ha együtt tudunk Téged szolgálni. A Te szereteted kapcsoljon egymáshoz minket, családom tagjait, felnövő gyermekeimet, munkatársaimat, barátaimat, hogy ebben a rohanó világban oázissá váljék az a közösség, melyben szereteted az úr, melynek én is alapító és építő tagja lehetek. Ámen.

"A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint." Galata 5,22-25 

Ez is tükör. Meglátjuk benne magunkat? Melyikben érezzük jobban magunkat, a megelőző versek bűnlajstromának, vagy e lista erényeinek lelkiségében? Ha ez a kívánatosabb, miért süllyedünk bele a másikba? Emberségünk nem elég erős az ösztöneink féken tartására. Ezek az erények a Szentlélek gyümölcsei. Csak akkor teremnek meg bennünk, ha a Lélek irányítása alá vonjuk magunkat. Különös kifejezés: a testet megfeszíteni. Nyilván nem fizikai értelemben. De legyőzni, igába fogni, jó célokra kényszeríteni testi ösztöneinket, ez a hit feladata. Jók azok az ösztönök, ha a jónak szolgálatába állítjuk őket. Jó anyagi javakat termelni mások számára is. Jó hűséges házasságban boldog gyermekeket nevelni. Jó versenyezve elöl járni Isten szolgálatában. Csak arra vigyázzunk, hogy ne a testi ösztön vezessen minket, hanem Isten Lelke fogja szolgálatra azokat, és mi éljünk a Léleknek, az önátadásnak, a szolgáló szeretetnek szabályai szerint. Akkor értjük meg a Krisztus követése minden törvény felett álló szabadságának boldogságát.

Uram, köszönöm az örök eszményt, melyet e rövid felsorolásban ajándékozol nekünk. Mennyire más ez, mint amiben ma élünk! Ha alaposan, egyenként és együttesen végiggondolom a Léleknek e gyümölcsét, biztosan megkívánom az aszerint való életnek szépségét és boldogságát. Mintha a magam és társadalmam bűneinek rabságában, mintegy börtönszoba ablakán át nézném a kinti, örömteljes, szabad életet. Ha nekem nincs rá erőm, Uram, Te nyisd meg e börtönt, és adj erőt, hogy ebben a gyönyörű világban, Lelked gyümölcsét élvezve és teremve élhessem életemet, együtt családommal, lelki testvéreimmel, hozzád tért népem közösségében! Ámen.

"Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr... Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül... föllángolt az Úr haragja Izráel ellen... Odaadta őket a körülöttük levő ellenségnek... Akkor bírákat támasztott az Úr, és azok megszabadították őket szorongatóik kezéből. De mikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél..." Bírák 2,11-19

A Bírák könyve egyike a Biblia legnehezebb és legszomorúbb könyveinek. Mintegy négyszáz év történetét foglalja magában, a honfoglalástól a királyok koráig. A monoteizmus, az egyistenhit minden időben nehéz küzdelmeinek képét találjuk benne. A megszabadult, otthonra, hazára lelt nép unja láthatatlan, megfoghatatlan Istenét, s a szomszéd népek hatására látható, kézzelfogható isteneket, bálványokat imád. Ahogy elhagyja Istenét, ereje megbénul, idegen népek rabló uralma alá kerül. Mikor Istenéhez kiált, megtalálja hitét, öntudatát, megszabadul. Az új nemzedék újra kezdi, s ez így ismétlődik kínos egyhangúságban évszázadokon át. Sokan kérdezik: Miért szent ez a bűnnel, kegyetlenséggel, átokkal tele könyv? Azért, mert éppen ebben a szókimondó tragikumban van a tanulsága. Nagyon nehéz megmaradni a láthatatlan, mégis állandó helytállást követelő Isten szolgálatában, főleg idegenek és kényelmesebb vallások között. Most a passzív keleti vallások, jósnők, horoszkópok, vad szekták léptek a régi bálványok helyébe, bomlasztják népünk erkölcsét, erejét, gerincét. Megtartó, egységbe kovácsoló erőt ma sem adhat más, mint a megújuló hit az egyetlen, szerető Istenben.

Istenem, Te mindig megtartottad a Te utaidon járó népeket, évezredeken át. Változtak a nemzetek, a szokások, kultúrák, de Te ugyanazt az erőt, erkölcsöt, közösséget, szeretetet adod minden kornak és minden népnek. Köszönöm, hogy én is abban élhetek. Kérlek, tartsd meg ebben a hitben a mi népünket! Ne engedd szétkorhadni idegen tanítások zűrzavarában! Vonj minket és utódainkat újra közelebb magadhoz! Ne vond meg tőlünk hited és szereteted megtartó ajándékát! Ámen.

"Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: Ha akarod, meg tudsz tisztítani. Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg! ...és megtisztult." - Márk 1,40-42

Jézus megismétli a hozzá járulónak hitből fakadó szavát, és azzal segít rajta. Csak egy dolog szükséges ehhez: a feltétlen bizalom, amivel az illető Jézushoz járul. Jézus nem nézi, miért, hogyan, milyen szépen fogalmazott szavakkal közeledik hozzá a segítségét kérő. De soha nem hagyja szégyenben senkinek az őszinte hitét és bizalmát. Szinte az mondhatjuk: a mi hitünkhöz alkalmazkodik. De nem akármilyen hitünkhöz. Csak akkor, ha az egyetlen igaz Istenbe vetjük hitünket, hajlandók vagyunk Őt szolgálni feltétel nélkül, magunkat egészen átadva rendelkezésének. Akkor nem számítanak, mellékessé válnak a szavak, a formák, melyekkel hozzá járulunk. 

Milyen bizalom kell ahhoz, hogy egy magát gyógyíthatatlannak tudó beteg teljes meggyőződéssel ki tudja mondani: "Ha akarod, megtisztíthatsz." Nem kell kérnie, szép szavakkal könyörögnie, csak bizalommal rápillantania. Ő elfogadja a gyarló imádságot. "Úgy hiszed? Jó. Akarom." 

Ennyi az egész. És a beteg már egészségesen, örömmel indulhat is új élete új útjaira.

Istenem, add meg nekem is ezt a teljes hitet és bizalmat! Úgy irigylem azt, aki úgy tud hinni, mint ez a bibliai leprás. Hinni én is hiszem, hogy Te, ha akarod, minden nyomorúságomtól meg tudsz szabadítani. Gyógyíthatatlan betegségeimet is meg tudod gyógyítani, lelkem tisztátalanságától is meg tudsz tisztítani. Tudom, hogy mindenható vagy. Tudom, hogy életemet kezedben tartod. Sokszor tapasztaltam imádságom csodálatos meghallgatását. Mégis olyan sokszor bizonytalan az imádságom. Van nekem jogom, szabad-e nekem emberileg lehetetlen dolgokat kérni? Meddig mehet el a merészségem? Bocsásd meg, ha megtorpan gyáva imádságom. Fogadd el, Uram, így is bátortalan kéréseimet, Krisztustól tanult imádságomat: ha lehetséges, hallgass meg engem, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied. Ámen.

"Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. ...nem is vártunk emberektől dicsőséget..."  1Thesszalonika 2,3-6 

Az egyház munkájának örök alapszabálya. Az evangéliumot hirdetni kell, mert ez az Isten akarata. 

Ő bízta rá a mindenkori egyházra, és ha nem végzi úgy, ahogy kell, ő vonja vissza megbízását. 

De jaj akkor az egyháznak is, a népnek is. Kis-Ázsia és Észak-Afrika romvárosai, a keresztyénség legelső nagy központjai a példái annak, mit jelent, amikor a megromlott egyháztól Isten megvonja a megbízását. Sajnos az egyházban ma is gyakran merülnek fel túlságosan emberi kívánságok, és elég gyakran engednek azoknak azok, akik embereknek akarnak tetszeni, és a "kemény beszédet", a tiszta, kellemetlen igazságot nem szeretik hallani. A 13. vers mutatja az ige hallgatóinak és hirdetőinek nagy felelősségét. "Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, amint valóban az is, és annak ereje hat is bennetek, ha hisztek." Ha nem úgy hallgatjuk, semmiképpen nem érdemes hallgatni. Vagy Isten szavára van szükségünk, vagy kár a templomba menni. Isten szólni akar. Életet más nem adhat. 

Nélküle szétbomlik, elvész a társadalom, a család, az egyén erkölcse, maga az élet. Isten nem marad egyház nélkül, de mi lesz mivelünk?

Urunk, Istenünk, szólj hozzánk Te magad az igében! Semmit sem ér az igehirdetés, ha az csak emberi szó marad. Add, hogy ott valóban a Te szavadat várjuk, s adj nekünk valódi pásztorokat, akik nem a magukét, hanem egyedül a Te üzenetedet mondják teljes hittel és tudománnyal. Ne engedj minket és gyermekeinket az ősi nagy egyházak sorsára jutni! Legyen bármilyen kemény a beszéded, csak hasson, Szentlelked erejével fordíts magad felé minket, hogy jövendője legyen népünknek! Tudjuk, hogy azt csak Te adhatod meg. Igéd erejével vezess minket! Ámen.

"Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. ...nem is vártunk emberektől dicsőséget..." 1Thesszalonika 2,3-6 

Az egyház munkájának örök alapszabálya. Az evangéliumot hirdetni kell, mert ez az Isten akarata. Ő bízta rá a mindenkori egyházra, és ha nem végzi úgy, ahogy kell, ő vonja vissza megbízását. De jaj akkor az egyháznak is, a népnek is. Kis-Ázsia és Észak-Afrika romvárosai, a keresztyénség legelső nagy központjai a példái annak, mit jelent, amikor a megromlott egyháztól Isten megvonja a megbízását. Sajnos az egyházban ma is gyakran merülnek fel túlságosan emberi kívánságok, és elég gyakran engednek azoknak azok, akik embereknek akarnak tetszeni, és a "kemény beszédet", a tiszta, kellemetlen igazságot nem szeretik hallani. A 13. vers mutatja az ige hallgatóinak és hirdetőinek nagy felelősségét. "Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, amint valóban az is, és annak ereje hat is bennetek, ha hisztek." Ha nem úgy hallgatjuk, semmiképpen nem érdemes hallgatni. Vagy Isten szavára van szükségünk, vagy kár a templomba menni. Isten szólni akar. Életet más nem adhat.
Nélküle szétbomlik, elvész a társadalom, a család, az egyén erkölcse, maga az élet. Isten nem marad egyház nélkül, de mi lesz mivelünk?

Urunk, Istenünk, szólj hozzánk Te magad az igében! 

Semmit sem ér az igehirdetés, ha az csak emberi szó marad. Add, hogy ott valóban a Te szavadat várjuk, s adj nekünk valódi pásztorokat, akik nem a magukét, hanem egyedül a Te üzenetedet mondják teljes hittel és tudománnyal. Ne engedj minket és gyermekeinket az ősi nagy egyházak sorsára jutni! Legyen bármilyen kemény a beszéded, csak hasson, 

Szentlelked erejével fordíts magad felé minket, hogy jövendője legyen népünknek! 

Tudjuk, hogy azt csak Te adhatod meg. Igéd erejével vezess minket! Ámen.

 

Varga László-Isten asztaláról

Áhítatok az év minden napjára!

Az idős erdélyi lelkipásztornak az év minden napjára szóló elmélkedéseit és imádságait Isten szolgálatában töltött életének tapasztalatai, az elnyomásban és börtönben kikristályosodott hite és népe iránti féltő szeretete formálták.

Erdélyi kifejezések, egyértelmű és célratörő igemagyarázatok, alázatos könyörgés, határozott értékrend, az ifjúság, a jövő iránti aggódás, olykor szent harag és türelmetlenség jellemzik ezt a könyvet és szerzőjét, Varga László, idős erdélyi lelkipásztort.

A sokat megélt református pap elmélkedéseit és imádságait Isten szolgálatában töltött életének tapasztalatai, a börtönben és az elnyomásban kikristályosodott hite és népe iránti féltő szeretete formálták. Mint mozaikdarabokból a kép, úgy formálódik ki a 365 áhítatból, hogy mit jelent a keresztény hit, hogyan szólít meg ma is Isten a Szentírás lapjain.

Így egy év alatt "terítékre kerül" minden lényeges, örök, hitbeli kérdés, a teremtéstől kezdve földi küldetésünk megtalálásán keresztül az örök életig.

Börtönévei alatt tanulta meg, hogyan lehet három percben elmondani egy-egy hitbeli igazságot úgy, hogy az arra a napra lelki-szellemi táplálékot nyújtson az Istent kereső embernek.

"Te vagy az az ember!" 2Sámuel 12,7

Úgy kellett volna írnom: 2Sámuel 12,1-13.

De ez a rövid mondat az ige fő mondanivalója. 

Dávid király paráznasága szégyenét takargatva hazugságba, képmutatásba, végül gyilkosságba keveredik. Bizalmas prófétája jelentéssel keresi fel. Egy embert hasonló, de sokkal kisebb bűnnel vádol. Dávid igazságos király, felháborodva jelenti ki: "Halál fia az az ember!"

Erre csattan a próféta szava: "Te vagy az az ember!" 

Hányszor ítélkezünk mi is olyan bűnök felett, amiket titokban magunk is elkövetünk. 

Őszintén ítélkezünk, mert mások arcán sokkal undorítóbbnak látszik a bűn, mint a magunkén. Valóban szeretjük az igazságot, a becsületet. Nem képmutatás, amikor felháborodunk a bűn felett. 

A magunk bűnét is utáljuk. Éppen azért titkoljuk, mert rossznak, megvetni valónak tartjuk. 

De Isten nem huny szemet bűneink felett. Azért volna olyan fontos, hogy amikor mások felett magunk által is elkövetett bűnök miatt ítélkezünk, mindig csengjen a fülünkbe a prófétai szó: 

"Te vagy az az ember!" Nem elég, hogy Isten tartsa számon bűneinket. 

Mi magunk kell, hogy számon tartsuk mindaddig, míg a Dávid példája és gyönyörű bűnbánó zsoltára, az 51. zsoltár szerint őszinte bűnbánattal le nem tudjuk tenni Isten elé.

Kegyelmes Istenem, tudom, én vagyok az az ember, aki naponta áthágom azokat a törvényeidet, melyeket őszintén szeretek, és követek el olyan bűnöket, melyeket őszintén utálok. Bocsásd meg nekem, amikor ítélkezek mások bűnei felett, elfelejtve, hogy én vagyok az az ember, aki ugyanolyan ítéletre és megvetésre méltó. Juttasd eszembe a saját bűneimet, hogy elnézőbb lehessek mások iránt, hogy szeretni tudjam bűnös testvéreimet, hogy annál őszintébben tudjam kérni, és el is nyerhessem bocsánatodat a magam bűneire, a Miatyánk szavai szerint: "amint én is megbocsátok", nemcsak az ellenem vétőknek, de az általam megvetett többi vétkező embernek. Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt. Mint az almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt."
Énekek éneke 2,2-4 

Legkedvesebb ige az esküvőkön. Előttünk áll a szerelmes pár, várva, hogy Isten áldását kapja meg az egyházon keresztül a teljes testi-lelki egységben letöltendő életre. 

Talán tényleg olyannak látják egymást, ahogy az ige mondja. Persze a kívülálló számára nem olyan kivételes személy sem a vőlegény, sem a menyasszony, egyszerű fiatalok, mint a többi. 

De így kell, hogy egymásra nézzenek, és ilyennek lássák egymást. Liliomnak a tövisek közt, gyümölcsfának a vad fák közt. 

Olyankor, ha mosolyogva is, de mindnyájan arra kérjük Istent, segítse meg őket, hogy nemcsak abban a pillanatban, de halálukig olyannak lássák egymást. Soha ne lássanak meg más virágot, soha ne kívánják meg más fa gyümölcsét. Milyen csodálatos Isten szeretete, hogy erre biztatja gyermekeit, hogy azért ajándékozott meg minket a szerelem ajándékával, hogy boldoggá tudjuk tenni egymást. Mit adhat ennél többet a mai világ bölcsessége, a szerelem szabadsága, a válás előre betervezett lehetősége? Boldogságra mindenki vágyik, azt pedig nem adhatja meg más, mint Isten rendelése, aki a két embert arra teremtette, hogy eggyé váljanak elszakíthatatlanul, és úgy adja nekik minden áldását, hogy amit az egyiknek szán, mindig a másiknak adja.

Jó Istenem, köszönöm, hogy a szerelemnek minden áldását nekünk adtad. Köszönöm házastársamat, akivel Te rendeltél egymásnak. Köszönöm, hogy szabad őt teljes szeretettel szeretnem. Hogy egy lehet a gondolatunk, a célunk, a törekvésünk. Köszönöm gyermekeinket, akikkel megáldottál, s akikben annyi örömöt adtál. Arra kérlek, tartsd meg köztünk ajándékaidat! Add, hogy halálunkig sohase lássunk egymásban mást, mint liliomot és almafát. Add meg ezt a boldogságot gyermekeinknek is, rendeld ki számukra a hozzájuk illő segítőtársat, hogy ők is boldog szerelemben élhessék le életüket! Mindezt tőled kérjük, hallgass meg minket! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Ekkor Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. És igen csodálkoztak rajta." Márk 12,17

Csodálkozhattak is, mert erre nem számítottak Jézus képmutató kísértői. Biztosra mentek, most megfogják a feleletben. Képmutató alázattal kérdik, őszinteségére hivatkozva: "Fizessünk adót a császárnak, vagy ne fizessünk?" A zsidók nemcsak úgy utálták az adófizetést, mint mindenki, de úgy tudták, hogy azzal Isten ellen vétkeznek, mert elismerik a császár hatalmát, ami csak Istent illeti meg. Ha Jézus azt mondja: fizessetek, a nép fogja Őt istenkáromlónak, idegenek csatlósának nevezni. Ha nemet mond, lázítóként állítják törvény elé. Biztosra mentek. Az adót ugyan utálták, de az értékes római pénzt nagyon szerették. Jézus szava: a császártól kaptátok, neki adjátok! Istennek azt adjátok, ami neki jár: tiszteletet és engedelmességet! Jó ezt megjegyezni azoknak, akik kihasználják a világi törvény minden előnyét, de állandóan zúgolódnak ellene. De azoknak is, akik aprópénzzel szeretnék Isten igényét elintézni. A császárnak, főleg az idegen császárnak elég annyi, amennyi jár. Néha még sok is. De Isten az egész életedet kéri. Az övé, ne rabold meg azzal, hogy elvonod Tőle!

Uram, a Te akaratod az, hogy világi uralom alatt éljünk. Állandó, nagy kérésünk: adj nekünk olyan vezetőket, akik közülünk valók, akik szeretnek minket, akiket mi is szerethetünk, akik a mi javunkat szolgálják, hogy jó szívvel teljesíthessük a törvények előírta kötelességeinket. De ha azzal büntetsz, hogy idegen zsarnok uralkodik felettünk, add, hogy a Te büntetésedként türelemmel fogadjuk, s neki is tudjuk megadni, ami törvényesen jár. De ne ez legyen életünk legfontosabb kérdése. Taníts meg arra, hogyan kell neked megadni, amit Te kérsz tőlünk. A császár megköveteli a magáét. Te, Urunk, csak kéred. Megvárod önkéntes engedelmességünket. Mégis a Te kérésed a fontosabb, hiszen Te vagy a császárnak is, a mi életünknek is Ura. Taníts, hogy megtaláljuk a megfelelő engedelmességet mindkét irányban! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma". Máté 6,11

Jól tudja Jézus, hogy nem elég a tekintetünket felemelni Isten országának magasságába.
Mi itt élünk a földön, mindennapi gondjaink között, s aki éhezik és tehetetlenül kell néznie szerettei nyomorát, nehezen tudja boldogan végezni Isten országa építésének feladatait.
A kenyérre, a földi javakra mindennap szükségünk van, anélkül nem tudunk élni.
De e javak Isten kezében vannak. Áldása nélkül a bőségben sincs haszon.
Láthatjuk, sok országban anynyi a kenyér, hogy azért fizetnek, hogy ne termeljenek többet, s közben máshol milliók éheznek.
Mert az elosztás nem Isten szerint történik. "Neki gondja van reátok" - szól Jézus biztatása.
Tőle kell kérni a kenyeret, és azzal is Őt szolgálni. Sohasem kérhetem csak magamnak, hanem csak mindnyájunknak. Hiába kérem évekkel előre. Úgyis elvész, tapasztaltuk, ha a bűn kiveri a kezünkből. Elégedjünk meg azzal, ha ma megkaptuk, amire szükségünk van, és teljes bizalommal higgyük, hogy holnap is Ő fog gondoskodni róla, ha mi megtesszük a magunkét.
Milyen nyugalom vidáman dolgozni, rá bízva a holnap minden gondját! Ez a mi feladatunk.

Atyánk, köszönjük, hogy benned mindennapi kérdéseinkben is bízhatunk. Köszönjük, hogy nincs olyan jelentéktelennek látszó kérdés, amiben ne kérhetnénk tanácsodat és gondviselésedet. Látod, Atyánk, mennyi nyomorúság van a világban, mennyi népünk életében, mennyi magam és családom életében. Tudom, nem ez a Te akaratod. Te gondoskodtál és gondoskodsz minden gyermeked jólétéről. Mi tépjük ki egymás kezéből a kenyeret, míg a végén semmink nem marad, ha rád nem hallgatunk. Pedig Te azokról is gondoskodsz, akiről elképzelni se tudjuk, honnan jut mindennap étel az asztalukra, s ők nálunk hálásabban beszélnek gondviselésedről. Rólunk is gondoskodj, Atyánk, és taníts meg minket másokról is gondoskodni! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére. Amilyen értékes volt előttem a mai napon a te életed, olyan értékes legyen az én életem is az Úr előtt, és mentsen meg engem minden nyomorúságtól."- 1Sámuel 26,23-24

 

Saul király féltékenységében többször is Dávid életére tör. Dávid szabadcsapatával a hegyekben bujdosik, de a király oda is sereggel vonul ellene. Éjszaka Dávid odalopakodik, és elveszi a király feje mellől a korsóját, de nem nyúl a királyhoz. Csak a szomszéd hegy tetejéről szégyeníti meg a felébresztett Sault. Dávid tudja magáról, hogy Isten kiválasztottja. Azt is tudja, hogy Saul is az. Ő nem engedheti meg magának a bosszúállást. Isten gyermeke nem támadhat Isten másik gyermekére. Ő Istenre bízza magát. Isten már azzal is megfizette hűségét, hogy kétszer is kezébe adta, és ezzel megszégyenítette magánál erősebb ellenségét. Józanul számol: ha ő lesz a király, ugyanaz a védelem illeti meg, amit ő megadott méltatlan királyának. Az Isten törvénye szerint való magatartás mindig a legjózanabb megoldásnak bizonyul. Csak annyi kell hozzá, hogy Isten akaratát és cselekvését mindig reális tényezőként számítsuk be terveinkbe és döntéseinkbe.

Uram, olyan könnyű megsértődni, megharagudni és szóval vagy ököllel odaütni. Csak nem érdemes. Tapasztalhattam: mikor engedtem ennek a kísértésnek, mindig rossz szájízzel maradtam, meg egy csomó keserű ellenséggel. De ha véletlenül képes voltam a csapásnak odatartani a másik arcomat is, mindig megfizetődött. Te mindig megadtad az alkalmat, hogy a csapdosó fél szégyenüljön meg, amikor én csak azért is segítettem rajta. Önzésből tettem, bevallom, mert jó volt látni megrökönyödését, de tudom, hogy Te fizettetted meg vele engedelmességemet. Ilyen önzésre segíts ezután is, Uram, s ne engedd, hogy haragomnak engedve én legyek az, aki odaüt és megszégyenül. Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is" - Máté 6,9b-10 

Első látásra úgy tűnik, mintha az imádságnak ez a része csak hízelgés lenne. 
Mintha olyan dolgokat kérnénk, melyekre nem nekünk, hanem Istennek van szüksége. Mélyebben kell pillantani e kérések értelmébe. Isten neve akkor szenteltetik meg, amikor gyermekei kifejezik örömüket. Amikor őszintén hálát adnak az Atyának a világ szépségéért, az életért, mindazért az örömért, aminek részesei lehetnek és amit másoknak adni tudnak. Nem is kellene egyebet kérni, elég lenne ez az egy mondat, ha átéljük minden áldását. A legfőbb vágyunk: jöjjön már el egy olyan világ, melyben nem a bűn, hanem egyedül Isten akarata uralkodik. Ő legyen az úr életünk, családunk, népünk, az egész világ felett. Valósuljon meg az Ő szeretetrendelése mennyei tökéletességében. Ha ennek még nincs itt az ideje, legyen a mi otthonunk úgy az Ő országának és akaratának otthona, mint egy követség területe idegen országban. Bármi történik kint a világban, a mi életünk maradjon meg az Ő hatalmában. Úgy segítsen meg, hogy képesek legyünk országát építeni, akaratát teljesíteni, hűséges gyermekeként élni át uralmát mind itt, mind majd az Ő mennyei országában. Maradt még valami kérnivalónk?

Csak a mindennapi kérdéseinkre nézve. Azokat is mindig ebben a keretben fogalmazhatjuk meg.

Mennyei Édesatyám! Köszönöm, hogy nemcsak apró napi kérdésekben akarsz nekem segíteni. Emeld fel gondolataimat, vágyaimat a Te gondolataid magasságába! Hadd lássak túl mindennapi gondjaimon! Hadd kérjem, várjam és szolgáljam hatalmas, örök céljaidat! Köszönöm, hogy kellek neked, azért adtál életet nekem. Építs be engem is országod épületébe!Ha abban élek, nem érezhetem magam sem elhagyottnak, sem feleslegesnek. Jöjjön el végre a Te országod boldog uralma, s addig is a Te akaratod valósuljon meg magam, családom, egyházam, népem, minden benned bízó ember életében! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben."Máté 6,9a 

Sokszor elmondjuk ezt az imádságot, sokszor bizony csak gépiesen. Gondoljuk végig ajándékait! Jézus azzal, hogy imádkozni tanít, személyes kapcsolatba hoz Istennel. Beszélgetni csak személlyel lehet, az én és te viszonyában. Isten "valaki", akit megszólíthatok, aki felel. Aki nem tud így viszonyulni hozzá, akármilyen rendes ember különben, nincs Istene, ateista. Sok vallás van, mely számára Isten hatalmas úr, idegen, akitől félni, akit folyton engesztelgetni kell.

Jézus örömüzenete: A mindenható Isten a mi Atyánk. Más nyelven mondva: Édesapánk. Gyermeki bizalommal fordulhatunk hozzá. De sohasem egyedül. Mindig, minden kérésben tudnom kell, hogy nemcsak az enyém, hanem ugyanúgy a többieké, a közösségé, sőt az ellenségeimé is. Aki ezt nem tartja számon, nem a mi Atyánkhoz imádkozik. Ez az első mondat már kitárja gondolkozásunk horizontját: Isten nemcsak az anyagvilág ura. Létezik egy másik világ, mely ugyanolyan valóság, mint ez, amelyben élünk. Sokkal közelebb van hozzánk, mint egy távoli földi ország, mert mindenütt jelen van, itt is, amikor imádkozom. Azért szólíthatom meg Istent, mert itt van velem, mennyei közelségben. Most is szóba áll velem.

Mennyei Atyánk, Édesapánk, soha nem tudjuk méltóképpen megköszönni, hogy Apánknak szólíthatunk. Olyan idegenségben élek, olyan kevés embert szólíthatok meg bizalommal, olyan nagy szükségem van arra, hogy Te szóba állj velem. Kérlek, hallgass meg, amikor eléd hozom panaszaimat, melyeket senki másnak nem tudnék elmondani. Kéréseimet, melyeket senki más nem tudna teljesíteni. Hálámat, mikor lelkem megtelik örömmel, mikor ajándékaid széppé teszik életemet. Köszönöm, hogy vagy. Köszönöm, hogy itt vagy és hallod, amit talán csak végiggondolok. Hallgass meg engem, kérlek, többi gyermekeddel együtt, és maradj mindig velem! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz."  Józsué 1,9 

Csodálatos parancs. Mózes meghalt, Józsué, aki addig csak engedelmeskedett, most át kell vegye népe vezetését, és meg kell kezdenie a honfoglalást sokkal erősebb népek ellen. Mindenki tele lenne aggodalommal ebben a helyzetben. Isten nem hagyja magára. Mózes mellett Józsué is tapasztalhatta, mit jelent Isten vezetése, gondviselése, mindig időszerű irányítása. De vajon ő is meg fogja kapni ezt a segítséget? Ez minden keresztyén embernek a legnagyobb kérdése, amikor nehéz, felelősségterhes feladat előtt áll. Józsué, és vele együtt mi is kapjuk Isten biztatását. Ebben az igeszakaszban háromszor olvassuk: "Légy erős és bátor!" Gyáván, bizonytalanul, felelősségtől félve nem lehet még egy családot sem vezetni, hát még nagyobb közösséget. Nemzedékünkben nehéz jó keresztyén vezetőket találni, mert szolgaságra akartak nevelni minket. Szélhámosok könnyen vállalják, a felelősséget átérzők szívesebben átadják a vezetést másoknak. Ez bűn. Amire Isten képességet és lehetőséget adott, azt kötelességünk elvállalni. Tudja azt minden komoly ember, hogy mire képes, azt is, ha az adott feladatot ő tudná a legjobban elvégezni. Ha valóban hisz Istenben, azt is tudnia kell, hogy Isten kiáll amellett, aki benne bízik. Ezzel a hittel bátran lehet feladatot vállalni.

Uram, Tied az életem, a munkám, Tőled jöhet a segítség, és a feladat is Tőled származik. Tudom, a gyávaság bűn. Bűn, ha nem vállaljuk azt, amire Te képességet és lehetőséget adsz. Nem a vakmerőket, de a bátrakat szereted és segíted. Bocsáss meg, ha felelőtlen álszerénységből nem vállaltam a nekem szánt feladatot. Kedvem szerint inkább vállalnám a csendes, békés munkát mások vezetése alatt, de olyan szomorú, amikor azt látom, hogy más tönkreteszi azt, amit én jól tudtam volna elvégezni. Hadd valljam be neked a félelmeimet, és kérlek, tégy engem erőssé és bátorrá mindabban, amit rám akarsz bízni! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." Máté 25,40 

Félelmetes ige. Pedig a mi legnagyobb rangunk, kitüntetésünk itt húzódik meg, szinte elbújva a nagy szavak között: "atyámfiai". Észrevetted-e bibliaolvasás közben, hogy itt rólad van szó? Hogy itt téged nevez Jézus atyjafiának, testvérének, Isten gyermekének? Hogy átszalad a szemünk a Kijelentés nagy ajándékai felett! A te számodra igényli Jézus azt, hogy ha éhezel, enned adjanak, ha szomjazol, innod adjanak, ha jövevény vagy, befogadjanak, és így tovább, minden érdemed nélkül, egyszerűen csak azért, mert az Ő testvére vagy. Csodálatos kitüntetés - és mégis milyen félelmetes.

Mert ha látsz egy éhezőt, ha szemedbe néz egy beteg, elhagyatott vénember, ha sírva megy el melletted s csak éppen rád pillant egy gyerek, hát még ha könyörögve néz rád öreg édesanyád vagy az iskolában megszégyenített gyermeked, hogy ne rohanj, hallgasd meg panaszait, neked tudnod kell, hogy most Jézus kér, Jézus vár tőled valamit, Jézus néz a szemedbe: "Szeretsz te engem?"

S valamikor Ő fogja mondani feletted: "Jöjjetek, Atyám áldottai..." - vagy ezt: "Menjetek előlem, átkozottak!"

Istenem, hányszor felejtem el, hogy gyermekeddé fogadtál, és ez a csodálatos rang mire kötelez. Tudom pedig, hogy a Te szent nevedre hozok szégyent, mint akármelyik gyermek az édesapja nevére, ha nem aszerint viselkedem. Uram, nem szeretnék szégyent hozni rád, de látod, milyen gyenge az akaratom a jóra. Bocsásd meg hanyagságból, kényelemből, rohanásból elkövetett közömbösségemet, a kötelező segítség elmulasztását. Adj erőt, időt és alkalmat arra, hogy képes legyek emberi, istenfiúi kötelességeimet teljesíteni! Adj szemet, hogy meglássam a rám háruló feladatokat, adj szeretetet, hogy észrevegyem, amikor Te magad kérsz tőlem segítséget legkisebb atyámfiai szemével, szavával, elém táruló szomorúságával és szükségeivel! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen:"
Jelenések könyve 3,17

Kevés mondás van, mely annyira találna jelen helyzetünkre. 

Soha nem volt az ember olyan gazdag, olyan hatalmas, olyan sikeres, mint ma. 

Büszkék is vagyunk nagyszerű eredményeinkre, örömmel fogadjuk remek, új eszközeinket, már el se tudjuk képzelni életünket nélkülük. És tele vagyunk panasszal, magányossággal, céltalansággal, kábítószeres meneküléssel a valóság elől. Tiltakozunk, nem akarjuk tudomásul venni, hogy talán soha nem volt az emberi élet annyira nyomorult, szánalmas, vak és mezítelen. Ez a materializmus csődje: kiderült, hogy a legjobb eszközök sem érnek semmit cél nélkül, távlat nélkül, biztos igazság, szilárd értékek, áldozatos szeretet - Isten nélkül. 

Lehet, hogy belebukik az egész emberiség, lehet, hogy csak a gazdag, civilizált része. 

De az mindenképpen, aki nem lát maga előtt más célt, mint az anyagi eszközök adta saját boldogságot, aki nem tanul meg szolgálni, másokért élni, örömöt szerezni. 

És hiába vergődünk, míg meg nem találjuk Istent, aki egyedül tud értelmet, célt, feladatot, boldog szolgálatot - hitet adni életünknek.

Uram, bevallom, nem tudom elképzelni az életemet villanyfény, gázos lakás, fürdőszoba, lehetőleg kocsi és sok egyéb nélkül. Ha hiányzik, el vagyok keseredve. Csak távolról hallom, hogy mások nyomorognak, még kenyérhez is alig jutnak. A magam dolgának kellene tartanom? Nem érzem magam gazdagnak, nem dicsekedem, hogy nincs semmire szükségem. Sőt inkább az a gondom, mennyi mindenem hiányzik, és ezek között nem mindig szerepel az, hogy többet tudjak az igével foglalkozni. Taníts, Uram, hogy értsem meg, mi a fontos és mi a felesleges, és inkább segítsek másokat a fontoshoz, mint magamat felesleges dolgokhoz! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Simon Péter így szólt hozzájuk: Elmegyek halászni. Ők erre ezt mondták: Mi is elmegyünk veled.... de azon az éjszakán semmit sem fogtak... Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, ...belevetette magát a tengerbe." János 21,3-7

Szegény Péter! Mint a megvert kutya, úgy kullog Jézus után. Tudja, korábbi tagadásával minden jogát elvesztette arra, hogy Jézus valaha is szóba álljon vele. De azt is tudja, hogy Jézus szereti őt, azt is, hogy bocsánata nélkül az élete semmit nem ér. Elsőként rohan az üres sírhoz.

Kutyaszemekkel néz a megjelent Jézusra. Szomorúan hallgatja az emmausi tanítványok lelkes beszámolóját: őket megszólította, őt nem. Tamásnak a Mester előtte mutatja meg a sebeit, őrá nem is pillant. Napok, hetek telnek, megpróbálkozik régi foglalkozásával, a halászattal. A többi tanítvány szereti, most is becsüli őt, vele mennek, de Jézus nélkül nincs eredmény. Észreveszik, hogy Jézus áll a parton, Péter otthagy barátot, halat, ugrik a tengerbe, hogy elsőként érjen hozzá, de Jézus még akkor se hozza szóba tanítványa viselkedését. Nem ismersz magadra, testvérem? Nem tapasztaltad még, milyen az, mikor az ég bezárul fölötted, érzed, hogy imádságod fennakad, üresen kong, nincs rá felelet? Hogy csődöt mond, bármihez kezdesz? Igen, valahol elhibáztad. Valami olyant tettél, amitől a becsületed elveszett Isten előtt. Fogadd el ezt a leckét! És kitartással kérd a bocsánatot, míg meg nem hallod a kérdést: "Szeretsz te engem?"

Kegyelmes Istenem, szeretlek Téged. Úgy mondom, mint Péter, mikor végre megszólította megbántott Jézusa. És bár igaz, ugyanolyan hiteltelenül kong a szavam, mint az övé. Talán lehet, hogy nem akarok őszintén szembenézni azzal, mit vétettem, hogy nem felelsz imádságomra. Talán mentegetőzni próbálok. Kapcsolj magadhoz, nehogy elkeseredve ismét megtagadjalak. Mutass rá kegyetlen őszinteséggel, hol hibáztam el! Büntess, ha arra van szükség, de ne vond meg tőlem szeretetedet. Halld meg imádságomat, fogadd el megbánásomat, bocsánatkérésemet. Bűnös vagyok, Uram, de szeretlek! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Igazságos az Úr, mert szembeszálltam parancsával."
Jeremiás siralmai 1,18

Annyira megszokott, szinte természetes magatartás az, hogy aki a legkevésbé tartja számon Isten törvényét, ha bajba kerül, méltatlankodva tiltakozik a következmények ellen: miért engedi meg Isten, például, korunk nyomorúságait? 

Egyet meg kell értenie mindenkinek, aki valamit is tanult Isten törvényéből: ha lehetne más úton, Isten törvénye nélkül boldogsághoz, jó eredményhez jutni, Isten kijelentése nem lenne igaz. De nem lehet. Előbb-utóbb öszszeomlik, amit Isten nélkül épít az ember, akármilyen hatalmas alkotás legyen az. Ennek az igazságnak a mi nemzedékünk a leghitelesebb tanúja. A nyomorúságra jutott keresztyén embernek tudnia kell, hogy nem érdemelt mást. Mind önmaga, mind közössége bűnei méltán hozták rá a veszedelmet. Nincs értelme lázadozni, Istent hibáztatni. Ha tudomásul veszem, hogy igazságosan kaptam meg bűneim következményeit, nyugodt lélekkel tudom elfogadni és elviselni a nyomorúságokat, engedelmesen kérni, megkeresni, megtalálni és végezni az ott kapott feladatokat. Akkor Isten mindig, minden engedelmes gyermekének megmutatja nem az okát, hanem a célját szenvedésének, boldoggá és eredményessé teszi nyomorúságban végzett szolgálatát a vele együtt szenvedők között.

Ítélő Istenem, nem lázadozom a rám rótt szenvedések ellen. Tudom, hogy megérdemlem, mert nem voltam engedelmes szolgád. Elfeledkeztem rendeltetésemről, magam akartam utat szabni, nélküled akartam eredményt elérni a magam céljai szerint. Azt is tudom, hogy szeretsz, hogy nem azért büntetsz, mert gyötörni akarsz, hanem megállítani abban, ami nem a Te akaratod szerint való, és a saját utadra vezetni. Ezért megköszönöm a szenvedéseket, melyekkel kézbe akarod venni az életemet. Mutasd meg, Uram, mit vársz tőlem! Mutasd meg, mi a feladatom a szenvedések között! Adj hitet, hogy ne az okát, hanem a célját keressem, és ezáltal is hozzád jussak közelebb! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket..." "Pál azonban így szólt hozzájuk: Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk... jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket!"
Apostolok cselekedetei 16,22-37

Az alázat csak Isten felé kötelezi a keresztyén embert. Nemcsak szabad, de kötelessége is megőrizni emberi méltóságát az emberek között - természetesen gőg, felvágás nélkül. Ha megaláznak, el kell viselnünk, de Isten gyermekeihez illő méltósággal, és ha megvan rá a lehetőségünk, azt ki is kell követelni. Képzeljük el: Pál és társai véresre verve, kalodába zárva ülnek a börtönben, és jön a parancs: dobják ki őket, menjenek, amerre látnak. Pál büszkén hivatkozva római polgárságára követeli törvényes jogait, követeli, hogy a város elöljárói menjenek oda, kérjenek tőle bocsánatot, és személyesen engedjék őket szabadon. Neki van erre szüksége? Nem. Az ő szavukra megtért városbeli keresztyéneknek van szüksége arra, hogy ne kelljen szégyenkezniük miattuk, hogy nekik is legyen meg az a tisztességük, ami ebből a bocsánatkérésből származik. Az igazságtalan tisztviselőknek pedig jár az a tanulság, hogy ők szégyenüljenek meg, nem azok, akiket meg akartak szégyeníteni. Szabad, sőt kell tehát minden jogi lehetőséget felhasználni magunk és közösségünk tekintélyének fenntartására. Isten gyermekei vagyunk, öntudatosan kell viselnünk magunkat.

Mindenható Istenem, köszönöm azt a belső öntudatot, hogy én a Te gyermeked vagyok, s ez minden emberi méltóságnál többet ér. Tudom, nem szabad ezzel dicsekednem, mert nem engem illet meg, hanem a Te nevedet és egyházad nevét, és azt is tudom, hogy én magam méltatlanul viselem nevedet. De tagja vagyok egyházadnak, és ez kötelez. Segíts, hogy megtaláljam a helyes magatartást: se visszataszító gőgösségem, se hazug alázatoskodásom ne hozzon szégyent nevedre és egyházadra. 

Ha meg akarnak alázni hitemben, tudjam felemelt fővel fogadni, vissza is verni, ha kell, Tőled kapott lehetőségeimmel. Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik... mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"Máté 7,7-11

Egyszerű és világos beszéd. Jó Atyánk meg akar ajándékozni minket minden jóval, hiszen azért teremtett erre a földre annyi ajándékot, hogy az ne vesszen el, érje el célját: embergyermekei mindennapi örömét és mennyei boldogságát. Gyermekeit akarja megajándékozni. Az ajándékért semmit nem kell tenni, csak elfogadni és megköszönni. Csakhogy Isten gyermekei úgy elszakadtak Atyjuktól, nehéz őket előkeríteni. Jelentkezniük kell. Semmi másra nincs szükségük, csak éppen gyermeki bizalommal kérni. Be kell hozzá kopogtatni: Itt vagyok, Atyám, be szeretnék jutni hozzád, hogy én is örülhessek ajándékaidnak. És az ajtó nyitva áll. De az is természetes: aki nem kér, aki nem keres, aki nem kopogtat, az bizony kívül marad Isten szeretete ajtaján. Erőszakkal senkit nem tesz boldoggá, se hajánál fogva be nem emel mennyei országa dicsőségébe. Aki nem fogadja el Isten szeretetét, anélkül marad. Nem számíthat Istenre se a családjában, se a munkájában, se a betegágyon. Sok mindent megszerezhet így is, de megfosztja magát az ajándékozó Istennel való kapcsolat bensőséges örömétől. Ám azt a legmegrögzöttebb istentagadónak is el kell mondanunk, hogy ha kér, ha keres és zörget, Isten szeretete őt is várja.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy minden szépet és jót az én boldogságomért, az én örömömre is teremtettél. Ami szép és jó volt életemben, mind neked köszönöm. Az életemet, a családomat, ételemet és italomat, otthonom nyugalmát, örömmel végzett, eredményes munkámat, a természet csodáit, lelkem békességét, tudom, mind neked köszönhetem. Pedig még kérni is alig kértem, milyen ritkán és erőtlenül kopogtatott imádságom szereteted ajtaján. De tudom, tapasztaltam, ajándékaid készen állnak számomra és szeretteim számára. Kérem Tőled. Keresem a hozzád vezető utat. Most is kopogtatok ajtódon. Fogadj be engem és enyéimet áldott kegyelmedbe! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Én beteljesítem, amit kijelentettem e város kárára... De téged megmentelek azon a napon... Bizonyosan megszabadítalak, nem esel el fegyvertől, és életedet ajándékul kapod, mert bíztál bennem!"- Jeremiás 39,16-18 

Egy idegennek, egy négernek szól ez az ígéret, személy szerint egyetlen embernek, aki a legnehezebb időben, amikor a választott nép már minden reményét elvesztette, bízott Istenben, és aszerint cselekedett. Jeruzsálem ostrom alatt áll, napok kérdése a teljes összeomlás és a babiloni fogság kezdete. És ebben a tragikus helyzetben Istennek gondja van arra, hogy hűséges szolgáját kiválasztva személy szerint megerősítse, megvigasztalja és biztonságba helyezze. Ezrek fognak holnap meghalni, tízezrek indulnak rabságba kötéllel a nyakukon, királyok, vezetők, főnemesek. De ez az idegen élni fog, mert nincs olyan felfordulás, olyan háború vagy bármi más veszedelem, hogy Isten ne tudná számon tartani és megmenteni azokat, akiket megtartásra rendel. A közös bűnök következménye, a közös veszedelem mindenkit elér. Nem lehet azt kívánni, hogy egy bomba kiválogatva csak egyeseket gyilkoljon. De az, hogy ki meneküljön meg, Isten döntése. És aki bízik benne, miközben természetesen maga megtesz mindent a közösség, a hozzá tartozók megmentésére, ezt abban a tudatban teheti, hogy Isten kezében van, akit szeret, s aki őt szereti.

Uram, Istenem, tudom, hogy szeretsz, s ez a biztonságom minden veszedelemben. Tudom, hogy neked akkor is gondod van ránk egyenként. Nem véletlen, hogy ki pusztul el, és ki marad meg. Ha Te úgy rendeled, hogy én belehaljak valamilyen közös vagy egyéni veszedelembe, legyen meg a Te akaratod, mert tudom, hogy az jó. De ha életre rendelsz, adj erőt, hogy minden veszedelemben nyugodt maradjak, nyugalmat és bizalmat tudjak árasztani magam körül, tudjam megerősíteni a többiek hitét is, hogy a Te kezedben jó kézben vagyunk. Hallgass meg a bajban, és tégy erőssé annak mind elviselésében, mind elhárításában! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba... 

Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek."-  János 1,9-13 

Nehéz, nehezen érthető ige János evangéliumának előszava. Nem János hibája. Olyan dolgokról beszél, melyekhez nincs az emberi nyelvnek megfelelő kifejezése, ezért szinte érezzük a vergődését, a dadogását, amikor számunkra is érthetően próbálja megmagyarázni az istenit, az emberfelettit. Az Ige az, ami számunkra kijelentve értelmünkkel és hitünkkel megragadható, és Ő maga jelenik meg egyszerű emberként az emberek között. (Persze ez a mondat is csak dadogás.) Világosságot hoz, az anyag, a test, az anyagi ösztönök, vágyak lekötöttségének sötétségébe fényt, ragyogást. Istennek, Isten léte ragyogásának, a Lélek világának fényét, távlatát. Ezáltal kiemel az állatok közül, valóban emberré tesz, felfele néző, jövőt látó, újat alkotó Isten gyermekévé. Ezt nem hozhatja létre sem az anyag fejlődése, sem az emberi bölcsesség. Ez ajándék. Felülről, kívülről, Istentől származó ajándék. Csak azoknak érték, akik befogadják. Nem látja mindenki, ahogy a színvak nem látja a színeket. De akik befogadják, már egy más világnak polgárai, a lélek merész távlatainak vándorai. Istennek Istentől született gyermekei.

Uram, add nekem ezt a csodálatos ajándékot! Nehezen értem e különös ige tanítását, de lelkem érez benne valami nagyszerűt. Valamit, ami több mindannál, amit nélküle tudnék, magamtól kívánnék. Szeretnék szárnyalni veled az örökkévalóság felé. Szeretném megtapasztalni a lélek szabad életét. Szeretném átélni mindazt, ami több, mint ez a földi élet, ami feléd vonz, ami nem hagy megnyugodni, míg meg nem találom. Szeretnék a Te boldog gyermeked lenni. Köszönöm, hogy felkeltetted bennem ezt a vágyat. Tudom, nálad mindezt meg fogom találni. Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugy anaz. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni."- Zsidók 13,8-9 

A hitetlenség nem tud uralomra jutni. Az ember úgy van megteremtve, hogy nem tud élni a hitnek, a természetfelettinek valamilyen elfogadása nélkül. Ezért az ateizmus agymosása soha nem győzhet. De felelőtlenségre tanít, és ez megfertőzheti a hitet. Krisztus tanítása nem valami kényelmes elmélet. Határozott meggyőződést, felelősséget, cselekvést, a rossz ellen kemény harcot követel, ez pedig kellemetlen a kényelemre és felelőtlenségre vágyó embernek. Annyi kellemes, szépnek tűnő tanítás kering körülöttünk, elkerülhetetlen, hogy el ne gondolkozzunk tanításaik felett.

A lélekvándorlás: ha nem teszem meg most, ráérek majd a jövő életemben. A spiritizmus: miért várjak, már most találkozhatok a halottakkal. A horoszkópok: nézem a csillagokat, majd azok megmondják, mit tegyek. Szép, különös szertartások gyönyörködtetnek. És egyik sem követel tőlem semmit.

Közben szépen elkábulunk, és észre se vesszük, hogy elvész a jövőnk. Krisztus ma és mindörökké ugyanaz: életet követel, és életet ad. Aludni akarunk, vagy élni, teljes értékű életet? Nem vagyunk a magunké. Arra hallgassunk, aki egész életünket kéri, és egész életet ígér.

Krisztusom, a Tied vagyok. Ismerlek, tudom, hogy nem változol. Minden korban csak az lehet boldog, csak az halad a Te országod felé, aki nagyszerű, igaz, egészséges rendelésedet szolgálja, és ők fogják a jövő igazságát és boldogságát is felépíteni a Te vezetéseddel. Ha erős a hitem, csak mosolyogni tudok a megtévesztő bölcselkedéseken. Jöjj, Uram, vissza közénk, ahogy megígérted! Leplezd le a hazugságot és a megtévesztést, és hozd fel igazságod napját! Rólam se feledkezz meg, formálj bizonyságtevőddé, utad készítőjévé, igazságod szolgájává! Ha gyenge vagyok, erősíts! Engem és az enyéimet fogadd hű gyermekeiddé! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test." 

- 1Mózes 2,21-23

Egyike a Szentírás legszebb szimbólumainak. Mindig számon kell tartanunk, hogy az ókor, így a Biblia is úgy használja a képeket, mint a mai tudományok az algebra képleteit. Aki ezt a történetet írta, nem gondolta, hogy valaki szó szerint fogja venni. Lehetne-e tökéletesebben megfogalmazni azt, hogy minden ember, aki a földön él, egyetlen "test", egy test-vér (milyen szép ez a magyar szó), egyetlen testvéri közösség? Soha nem mondhatjuk egyetlen emberre sem, hogy idegen, semmi közöm hozzá. Milyen bűn volt Amerikában nem embernek tekinteni a bennszülötteket és a feketéket! Mindeniknek más a rendeltetése, akárcsak a férfinak és a nőnek, de egymáshoz illenek. "Hozzáillő segítőtársnak" teremtett Isten bennünket. Nem szabad összekeverni a másféle küldetéseket, és mindenkit egyformává tenni. Tönkretennénk úgy Isten sokszínű virágoskertjét. Megint csak a szeretet az a szó, mely a két szélsőség, az idegenség és az egyformaság között megadja a helyes látást: elfogadni egymást másnak, de egyformán Isten kezéből valónak, "egy csontból alkotott" testvérnek.

Jó Atyám, sokszor érzem magam idegennek, elhagyottnak, magányosnak még a legközelebbi embertársaim között is. Jó, ha családomban megadtad nekem a hozzám illő segítőtársat, és talán ezen túl néhány jó barátot, munkatársat. Ezt egyedül neked köszönöm. De azt nem szoktam kérni, hogy tégy engem segítőtárssá minél több ember számára. Pedig Te engem is annak teremtettél. Hogy kérhetnék segítőtársat magam mellé, ha én nem kívánok azzá lenni? Te formáltál minket elválaszthatatlan egy-testté. Add a hitnek és szeretetnek kötelékét, hogy boldog közösségben élhessünk! Taníts úgy élni, hogy ne gyűlöljön senki, és mi se legyünk kénytelenek senkit gyűlölni! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön!... A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani."- Lukács 19,37-40

 Virágvasárnap mutatkozott meg nyilvánosan Jézus hatalmi igénye és népének boldog felismerése. Természetesen nem tetszett ez azoknak, akik magukat tartották bölcseknek, és a maguk igazsága tudatában népük vezetőjének és tanítójának. A boldog, ujjongó sokaság között sötéten állnak és morognak. Pedig ők is örülhetnének, sokkal többet nyernének vele. Nekünk nem kell olyan meszszire mennünk, ma is halljuk a sötét morgást: Hallgasson már el az a régi, elavult mese! Az egyháznak nincs helye a valós életben! Hiába. Felszabadult, boldog öregek köszöntik az újra bevonuló Királyt, fiatalok éneklik az öröm dalát, minden okvetetlenkedés ellenére ma is zeng, ezután is zengeni fog a kórus: "Áldott a Király, az örök Úr!" És ami a legérdekesebb: ma valóban elhalkult az ének, kevesebben vannak, akik Krisztust dicsőítik. De már kezdenek megszólalni a kövek: a természettudomány eredményei mind közelebb visznek az élő, tudatosan alkotó Teremtőhöz, az orvosok egyre jobban felismerik a hit fontosságát a mindennapi egészségben. Az az üzenet is megvalósul: "A kövek fognak kiáltani."

Krisztusom, Királyom, alázatos szolgád kéri: vonulj be az én életembe is diadalmasan! Nagyon halkan szólt az ének évtizedeken át. Volt, amikor én is csak ritkán, halkan énekeltem dicsőséged dalát. Ha elhallgattam, ha fiatalon nem tanultam meg hinni, köszönöm, hogy Te nem feledkeztél meg rólam. Akkor is voltak, akik szóltak, de ma sem elég erős az ének. Igen sokan még ma sem ébrednek rá, hogy minden más tanítás semmivé lett, és a jövőnk attól függ, mennyire halljuk meg a Te szavadat. Adj ma erős hangot, messzire szóló bizonyságtételt igehirdetőid szájába! Adj új hitet fiataljainknak! Vonulj be közénk, hogy életünk és jövőnk legyen! Ámen.

"Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett."- Jakab 2,10 

Jézus törvényét sokan tartják alkalmazhatatlannak azért, mert megvalósíthatatlan dolgokat követel. Akik így vélekednek, azok nem tartják számon az emberi természetnek azt a nagy értékét, hogy nem tud megállni egy teljesítménynél, hanem ahogy azt elérte, azonnal többet akar. Jó példa a sport: ahogy valaki beállít egy világcsúcsot, másnap ezren edzenek, hogy meghaladják. Ha betartható lenne a Krisztus törvénye, már régen nem lenne érvényes. 

De Krisztus a tökéletességet, azt a felülmúlhatatlan eszményt állítja elénk, mely soha el nem évül, melyet a teremtő Isten állított minden korok minden egyes embere elé. Mint világítótornyot, mely minden hajónak jelzi az irányt. Isten törvénye egység. A legkisebb hiány is megbontja ezt az egységet. Egyetlen ember se mondhatja magát tökéletesnek. Mindig tovább kell arra törekedni. 

Ezért van szükség a megváltásra: Krisztus tökéletesen valósította meg az örök törvényt, ezzel adott példát, eszményt nekünk, és ennek érdemét ajándékozza nekünk, úgy, "mintha én semmi bűnt nem tettem volna, sőt mintha én tanúsítottam volna mindazt az engedelmességet, melyet ő értem tanúsított, de csak úgy, ha én azt hívő szívvel elfogadom."

Istenem, ítélő bírám, tudom, hogy minden egyes törvényedet meg kellene tartanom, de nem vagyok rá képes. Pedig akarom. Rosszulesik minden bűn, amit elkövetek, minden hanyagság, ha nem teszem meg, amit törvényed előír. Tapasztalom, hogy az mind engem szegényít meg, engem tesz kevésbé emberré, engem távolít el a szeretetedtől. Megköszönöm, hogy belém oltottad az akarást, és ha sikerül elérnem valamit törvényed betöltésében, azt is neked köszönöm. Kérlek, ne hagyd, hogy az akarás meggyengüljön bennem! Segíts, hogy eredménye is legyen! Hadd láthassam, hogy nem hiába éltem, hogy nem volt hiábavaló, hogy nekem életet és rendeltetést adtál, hogy én is tudtam Jézust követve egy kis boldogságot hozni a földre. Ámen.

"Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek!"Jóel 1,3 

Ma nem szorulunk arra, hogy nemzedékről nemzedékre élőszóval adjuk tovább az Istenről szóló tanítást. Ott van az Írás, mindenki elolvashatja. És mégis, a mi nemzedékünk látja legjobban, milyen keveset jelent az Írás, ha nem áll mögötte a személyes bizonyságtétel. Egy egész nemzedék nőtt fel úgy, hogy szülei már nagyrészt elfelejtették, vagy meg se ismerték az Istenről szóló Írást.

Nem adták át hitüket fiaiknak és leányaiknak, akik most ott tévedeznek a semmi partján, hit nélkül, irányítás nélkül, tájékozatlanul. Nem hiszik a tagadást, és nem ismerik a bizonyosságot. 

Azért olyan fontos, hogy azok, akiknek Isten megadta azt a különös kegyelmet, hogy a családjukban ismerhették meg a hitet, ne tartsák meg maguknak, adják tovább mindaddig, míg egy újabb nemzedék nem lesz képes arra, hogy a maga akaratából vegye kézbe a Szentírást, és abból merítsen irányítást és erőt minden egyéni és közös nyomorúság leküzdésére. Addig vállaljuk magunkra a feladatot: tanítsuk, mondjuk, hirdessük elsősorban a gyerekeinknek, és tovább, idegenek felé is, a mindent átformáló üzenetet: Isten szeret, s ha megtanulod Őt szeretni, boldog lehet az életed, közösséged, néped élete.

Uram, hálát adok neked, hogy engem már a családban a Te ismeretedre és szeretetedre neveltek. Ha nem úgy történt, köszönöm, hogy adtál mellém valakit, aki arra megtanított. De feltétlenül kellett az, hogy valaki az élőszó közvetlenségével felhívja a figyelmemet igédre, mely azután tovább vezessen, megmutassa Krisztus szépségét, tanítása nagyszerűségét, szeretetét, a vágyakozást követésére. Tudom, az emberi szó nem lett volna elég, ha Lelked nem teszi azt élővé és hatóvá számomra. De ha ezt nekem mind megadtad, add, hogy legyek képes továbbadni gyerekeimnek és az új nemzedék fiataljainak! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Miután [Jézust] kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, ...és kivitték, hogy megfeszítsék őt. Kényszerítettek egy arra menő embert, cirénei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye a keresztet." Márk 15,20-21

Jézus soha nem marad egyedül a kereszthordozásban. Segítségre van szüksége, akik áldozatosan vállalják azt, amire Ő példát adott, s aminek eredményét rajtunk, megváltottain át akarja véghezvinni. De mindig megmarad a különbség: Ő előre tudta, elkerülhette volna, de önként vállalta azt, egyedül. Mi pedig legtöbbször rákényszerülünk, mint ez a Simon, de ha önként vállaljuk, akkor sem egyedül, hanem azt tudva, hogy csak egyik ága a mi terhünk, a másikat Krisztus maga hordozza velünk együtt. Simon a mezőről jött, saját dolgát intézte, talán nem is tudta, mi történik a városban. De rátették a keresztet, s vinnie kellett. Így lett minden kereszthordozónak elődje és előképe. Így sem vitte hiába. Jézus testvérévé lett a szenvedésben. Fiainak nevét Márk azért írhatta meg, mert ők is tagjai lettek az egyháznak. Megvolt tehát az eredménye annak, hogy rákényszerítették a keresztet. Akkor lesz értelme kereszthordozásodnak, akkor viselted eredménnyel életed minden keresztjét, ha gyermekeid ezt látva önként veszik magukra egyik ágát Jézusért, az Ő követéséért, az Ő szolgálatában.

Uram Jézus, biztos, hogy a kereszthordozást Simon nem örömmel vállalta melletted. Ne vedd rossz néven, ha én is szívesen kibújnék alóla. De ha úgy látod, hogy éppen ilyen nehéz szolgálatra, és éppen az enyémre van szükséged, ragadj meg, mint Simont a katonák, és tedd rám egyik ágát! Tudom, nem közvetlenül Te, hanem emberek, talán emberi rosszakarat fogja a vállamra tenni. Add, hogy akkor is higgyem, a Te akaratod áll mögötte, hiszen anélkül semmi sem történhet velem. Segíts, hogy bírjam hordozni, tudva, hogy a másik ágát Te hozod velem. Segíts, hogy szépen hordozhassam, hogy mások is kedvet kapjanak hozzá! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek..." Apostolok cselekedetei 1,7-8

Kemény szó! Isten nem hajlandó kíváncsiságunkat kielégíteni. Ő megadja az utasításait úgy, mint megbecsült munkatársainak.
Azokat nem vakon, szolgai módra kell végrehajtani. Ismerteti velünk a céljait, módszerre tanít, segítségét ígéri, és meg is adja. De ami nem ránk tartozik, arról hiába faggatjuk. Mi lett volna, ha Jézus megmondja, hogy évezredek állnak népe előtt? Minden lendületet kiölt volna tanítványaiból. Nekik is, nekünk is, minden nemzedéknek úgy kell dolgoznia, mintha a mi időnkben jönne el az Ő országa. Ehhez kapunk erőt és az állandó tanúskodás feladatát. Magatartásunkra pedig a legjobb példa a Luther Márton felelete, mikor azt kérdezték tőle, mit tenne, ha biztosan tudná, hogy holnap itt lesz a világ vége. Felelete: Akkor ma még elültetnék egy diófát. Persze az ember többet szeretne tudni. De ha nem az Ő tanítványaira tartozik az idők számítgatása, akkor az, aki mégis számítgat, semmiképpen nem lehet az Ő tanítványa. Ezt tudnia kellene minden tévtanítónak, aki az időt számítgatja, de annak a sok keresztyénnek is, aki beugrik nekik, és hajlandó velük számítgatni.

Jó Atyám, jó, hogy nem rám tartozik az idő számítgatása. Még az én életem idői és alkalmai sem rám tartoznak. Ha tudnám, mikor halok meg, folyton a hátralévő időmet számítgatnám. Sokkal jobb azt tudni, hogy az idő is, az alkalmak is a Te kezedben, tehát jó kézben vannak. Éppen a hit ad erőt arra, hogy nyugodtan végezhessem mindennapi teendőimet. Azt kérem, segíts, hogy feladataim között mindig kész legyek tanúságot tenni rólad, szeretetedről, jóságodról, hatalmadról szóval is, cselekedettel is. A hitelességhez, kérlek, add meg mindennap az erőt és szereteted bizonyosságát! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban... 

Így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a földre."- 1Királyok 17,12-14 

Senki ne gondolja, hogy ez csak egy egyszeri, mesés csoda. Ezren és ezren tesznek bizonyságot igazságáról és valóságáról a mi nemzedékünkben. Mikor mindenünk elveszett, mikor sokan maradtak a legnagyobb nyomorban, mikor sokakat úgy deportáltak, hogy se lakásuk, se kenyerük nem maradt, azzal a határozott céllal, hogy elpusztuljanak, biztosnak látszott az éhhalál. És valóban sokan elpusztultak. Egyesek fizikailag, mások lelkileg vagy erkölcsileg. De olyan valóságosan, ahogy csak az tudja megérteni, aki próbálta. Akik Istenben bíztak, és kapkodás és kétségbeesés nélkül, nyugodt imádságban rá bízták magukat, azoknak minden napra megvolt a kenyere. Nem bőven. Sem az Illés fazekában, sem a koldussá tettekében soha nem volt három napra való liszt. De a mai napra, a Miatyánk szó szerinti értelmében, mindig volt ennivaló, még orvosság is került, ha kellett. 

Mert Isten szó szerint betartja ígéretét, ha rá bízzuk magunkat. Csak két dolog kell hozzá: a teljes bizalom, és a megelégedettség azzal, amit a mai napra kapunk tőle. És előbb-utóbb, rendelt időben megjelenik a földre az eső, egy nem várt változás, és boldogan adhatunk hálát a szabadításért.

Mi Atyánk, meg kellett tanulnunk, hogy igéd nemcsak vigasztalás a bajban és megszokott kegyes mondat a jólétben, hanem gondviselésed valóban mindig ott van, ahol arra a legnagyobb a szükség. Nagy tanulság számomra is, amikor azok tesznek erről bizonyságot, akik a bőrükön ismerték meg mind a halálveszedelmet, mind abban a Te közvetlen, mindennapi segítségedet. 

Add meg azért nekem is a hit teljességét, a teljes bizalmat ígéreteidben, a hálás megelégedést ajándékaidban, és azt a mindenek felett való nyugalmat és békességet, amit ez nyújt nekünk! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Odament hozzá [Jézushoz] egy asszony, akinél egy alabástrom tartóban drága kenet volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás?"
- Máté 26,6-8

A tanítványoknak igazuk volt. Mennyi jót lehetett volna tenni annak a kenetnek az árával!

Ez a józan ész gondolkozása. Milyen öröm, milyen megkönnyebbülés az nekünk, hogy Jézus nem nekik ad igazat. Mert Jézus ismeri az emberi lelket, s azt, hogy sokkal értékesebb a szeretet pazarlása, mint a józan ész méricskélése. Mi lenne velünk, ha a szüleink, a feleségünk, a barátaink mindig kiszámítanák, hogy mennyit érdemes áldozni értünk? Milyen áldott érzés, mikor valakit nagyon szeretünk, s egy nagy bolondságot, egy esztelen nagy áldozatot képesek vagyunk hozni érte! Jézus annyira szeretett, hogy a keresztet vállalta értem. Micsoda értelmetlen pazarlása volt ez az Ő isteni gazdagságának! Megérte? Én döntöm el. Ha én nem vagyok képes életemet az Ő szolgálatába állítani, bizony, nem érte meg.

Jó Istenem, köszönöm, hogy nem az emberi józan ész szerint méricskéled, mennyit érdemes ajándékozni nekem. Biztos, hogy én nem ítélném meg magamnak a tizedét sem. Köszönöm, hogy a Te gondolatodat a szeretet irányítja. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy vállalni tudtad a kereszt bolondságát értem. Kérlek, ezután se a józan számítás szerint ítélj felettem! Szeress továbbra is, mint Atyám, gyermekedként. De taníts meg arra, hogy én is tudjam félreállítani józan számításaimat, amikor a szeretet pazarlására van szüksége embertársaimnak. Taníts meg arra, hogy csak akkor lehetek boldog, ha képes vagyok adni, számlálatlanul, a megfizetés igénye nélkül, csak szeretetből, s add meg nekem a boldog adás Krisztustól tanult, áldott örömét. Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak."

- Jeremiás 6,14-15 

Az egész világ békesség után kiált, mégis tehetetlenül és kétségbeesetten hallgatjuk a háborúkról jövő híreket. És igaz marad Ézsaiás 57,21 versének kemény szava: "A bűnösöknek nincs békességük!" Akár Isten büntetésének látjuk ezt, akár az erkölcs által meg nem zabolázott ösztönök tombolásának, a tény tény marad. Értelmetlenül dúl a harc világszerte, hol titkolt aljassággal, hol gyáván, vak gépekkel vívott háborúkban. Mindenki tudja, hogy Krisztus módszerének alkalmazása semmi hátránnyal nem járna, és valóban békesség teremne a földön. Ehelyett világunk vezetői jelszóként hangoztatják, úgy tesznek, mintha komolyan is vennék, és "mondogatják: Békesség, békesség" és "már pirulni sem tudnak", mikor az ellenkezőjét szolgálják. Pedig nincs más út, csak Krisztusé. Hogy Isten miért engedi? Mert az ember, a mindenkori ember és az emberiség önként, meggyőződésből kell elfogadja Isten szeretettörvényét. Erre senkit nem lehet kényszeríteni. Talán még további szörnyűségek kellenek ahhoz, hogy az emberiség olyan vezetőket válasszon, akik ezt megértik.

De addig szégyen békességről beszélni.

Uram, világnak Ura, magam is, mint egy tagja az emberiségnek, könyörgök, hozd el Krisztus békéjét földünkre. Én, mint a hozzám hasonlók, nem vagyok képes beleszólni, csak imádkozni tudok a békéért, de én is, a családom is, nemzetem is, végignyomorogjuk a békétlenség tombolását. Ha rád hallgatunk, otthonunkban, baráti körünkben megterem a béke; de úgy vágyunk rá, hogy körülöttünk is alakuljon ki az, amit annyian hirdetnek, a világ békessége. Tudom, ez ma lehetetlen. Neked engedelmeskedő hit nélkül nem valósulhat meg. Tégy csodát, vezesd felelősségteljes hitre népeink vezetőit! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek."- Máté 5,7

Annyi a nyomorúság körülöttünk, akármerre lépünk, akárkivel beszélünk, abba ütközünk. Belefáradtunk, beleközömbösödtünk. Már meg sem látjuk, már részvétet sem tudunk érezni a sírók iránt. A magunk nyomorúságát se tudja átérezni senki. Milyen szükségünk volna arra, hogy valaki őszinte segíteni akarással megkérdezze, mi fáj. Ebben a lelki sivatagban kapjuk az üzenetet: Boldog akarsz lenni? Ne süllyedj bele az általános közömbösségbe! Ne várd másoktól az irgalmasságot, vedd észre te magad, hol van rád szükség, hol vannak azok, akiket rád bízok, akiknek nyomorúsága hozzád kiált! Nincs hozzá erőd? Már elvesztetted az együttérzés képességét? Fordulj Uradhoz, tőle kérd! Azt kívánja tőled, hogy légy szentjánosbogár, gyertya a sötétben. Ne arra gondolj, hogyan lehetne a világ közömbösségén változtatni! Rád csak annyi van bízva, amennyi nyomorúsághoz hozzáférsz. De ha azt vállalod, Istentől kapod meg csodálatosan a segítséget, és egyszer csak megtapasztalod, hogy erős és boldog vagy, ragyogó arcok vesznek körül, szeretni tudsz és szeretnek, mert Isten irgalma árad át rajtad mind magad, mind mások felé.

Uram, csodálatos az irgalmad. Míg azt várom, hogy rajtam segítsen valaki, Te megadod a segítséget, ha elfeledkezem a magam nyomorúságáról, és meglátom a másokét. Ha ezt kívánod, add meg hozzá a képességet és az erőt, hogy ne rémüljek meg az egyetemes közömbösségtől, a feladat nagyságától, a magam erőtlenségétől, lehetőségeim szűkösségétől, hanem kezdjem meg az irgalmasság szolgálatát közvetlenül magam mellett. Ha Te erőt adsz, képes leszek engedelmeskedni. Tudom, hogy nem várhatok irgalmat, míg én nem leszek irgalmas. Ne hagyj tehetetlenségben, mutasd meg, hol akarsz felhasználni, és segíts a szolgálatban, mert én is boldog szeretnék lenni. Ámen.