Így idézték azokat az apostolok akkor, amikor még nem létezett az Újszövetség, mert még meg sem írták, össze sem gyűjtötték könyveit. Honnan tudta Zakariás próféta, milyen lesz a Messiás, amikor versekbe foglalta bátorítását? Mert bátorításra mindig szükség volt a múltban is, akár a mában.
Mert az ember, ha Istenéről elfeledkezik, vagy dicsekedik, vagy panaszkodik. Isten Lelkének sugalmazása kellett ahhoz, hogy a próféta évszázadokkal előre megértse, és ilyen tömören meg tudja fogalmazni a Jézus magatartásának kettős jellegét: isteni tökéletességgel, hatalommal, diadalmasan valósítja meg tennivalóját, de dicsekvés nélkül, alázatosan, egyszerűen.
Tanít egyszerű példázatokban, mindig a nép nyelvén. Gyógyít szelíd szóval, vigasztal nyugodt bátorítással. Ennek jellemző példája a virágvasárnapi bevonulás. Királyként vonul be a fővárosba, de nem a királyok paripáján, hanem az egyszerű, szegény nép szamarán. És mégis, Ő a király.
A paripákon, fekete gépkocsikon, repülőgépeken érkező nagy uralkodókat legfeljebb a történelemórákon emlegetik.
De a szamáron ülő, alázatos Messiás ma is egyetlen élő és megvalósuló reménysége minden benne bízónak.
Jézusom, köszönöm, hogy szamáron érkeztél, amikor királyként vonultál be néped közösségébe. Milyen idegen lennél számomra, ha a gőgös római tisztek paripáján látnálak magam előtt. Így vagy az én királyom, gyarló, gyenge, sok nyomorúsággal küszködő gyermekedé. Így vagy testvérem, barátom, vigasztalóm. Így biztatsz, hogy munkatársad legyek. Hiszen egy szamárnyi eszközöm nekem is van, amivel neked szolgálhatok. Ha azt felhasználom, tudhatom, hogy nem a magam erejére kell támaszkodnom. Általam is Te valósítod meg céljaidat! Használj fel engem is, mint azt a jószágot! Ámen.
