Varga László-Isten asztaláról

"Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt. Mint az almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt."
Énekek éneke 2,2-4 


Legkedvesebb ige az esküvőkön. Előttünk áll a szerelmes pár, várva, hogy Isten áldását kapja meg az egyházon keresztül a teljes testi-lelki egységben letöltendő életre. 
Talán tényleg olyannak látják egymást, ahogy az ige mondja. Persze a kívülálló számára nem olyan kivételes személy sem a vőlegény, sem a menyasszony, egyszerű fiatalok, mint a többi. 
De így kell, hogy egymásra nézzenek, és ilyennek lássák egymást. Liliomnak a tövisek közt, gyümölcsfának a vad fák közt. 

Olyankor, ha mosolyogva is, de mindnyájan arra kérjük Istent, segítse meg őket, hogy nemcsak abban a pillanatban, de halálukig olyannak lássák egymást. Soha ne lássanak meg más virágot, soha ne kívánják meg más fa gyümölcsét. Milyen csodálatos Isten szeretete, hogy erre biztatja gyermekeit, hogy azért ajándékozott meg minket a szerelem ajándékával, hogy boldoggá tudjuk tenni egymást. Mit adhat ennél többet a mai világ bölcsessége, a szerelem szabadsága, a válás előre betervezett lehetősége? Boldogságra mindenki vágyik, azt pedig nem adhatja meg más, mint Isten rendelése, aki a két embert arra teremtette, hogy eggyé váljanak elszakíthatatlanul, és úgy adja nekik minden áldását, hogy amit az egyiknek szán, mindig a másiknak adja.

Jó Istenem, köszönöm, hogy a szerelemnek minden áldását nekünk adtad. Köszönöm házastársamat, akivel Te rendeltél egymásnak. Köszönöm, hogy szabad őt teljes szeretettel szeretnem. Hogy egy lehet a gondolatunk, a célunk, a törekvésünk. Köszönöm gyermekeinket, akikkel megáldottál, s akikben annyi örömöt adtál. Arra kérlek, tartsd meg köztünk ajándékaidat! Add, hogy halálunkig sohase lássunk egymásban mást, mint liliomot és almafát. Add meg ezt a boldogságot gyermekeinknek is, rendeld ki számukra a hozzájuk illő segítőtársat, hogy ők is boldog szerelemben élhessék le életüket! Mindezt tőled kérjük, hallgass meg minket! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Ekkor Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. És igen csodálkoztak rajta." Márk 12,17


Csodálkozhattak is, mert erre nem számítottak Jézus képmutató kísértői. Biztosra mentek, most megfogják a feleletben. Képmutató alázattal kérdik, őszinteségére hivatkozva: "Fizessünk adót a császárnak, vagy ne fizessünk?" A zsidók nemcsak úgy utálták az adófizetést, mint mindenki, de úgy tudták, hogy azzal Isten ellen vétkeznek, mert elismerik a császár hatalmát, ami csak Istent illeti meg. Ha Jézus azt mondja: fizessetek, a nép fogja Őt istenkáromlónak, idegenek csatlósának nevezni. Ha nemet mond, lázítóként állítják törvény elé. Biztosra mentek. Az adót ugyan utálták, de az értékes római pénzt nagyon szerették. Jézus szava: a császártól kaptátok, neki adjátok! Istennek azt adjátok, ami neki jár: tiszteletet és engedelmességet! Jó ezt megjegyezni azoknak, akik kihasználják a világi törvény minden előnyét, de állandóan zúgolódnak ellene. De azoknak is, akik aprópénzzel szeretnék Isten igényét elintézni. A császárnak, főleg az idegen császárnak elég annyi, amennyi jár. Néha még sok is. De Isten az egész életedet kéri. Az övé, ne rabold meg azzal, hogy elvonod Tőle!
Uram, a Te akaratod az, hogy világi uralom alatt éljünk. Állandó, nagy kérésünk: adj nekünk olyan vezetőket, akik közülünk valók, akik szeretnek minket, akiket mi is szerethetünk, akik a mi javunkat szolgálják, hogy jó szívvel teljesíthessük a törvények előírta kötelességeinket. De ha azzal büntetsz, hogy idegen zsarnok uralkodik felettünk, add, hogy a Te büntetésedként türelemmel fogadjuk, s neki is tudjuk megadni, ami törvényesen jár. De ne ez legyen életünk legfontosabb kérdése. Taníts meg arra, hogyan kell neked megadni, amit Te kérsz tőlünk. A császár megköveteli a magáét. Te, Urunk, csak kéred. Megvárod önkéntes engedelmességünket. Mégis a Te kérésed a fontosabb, hiszen Te vagy a császárnak is, a mi életünknek is Ura. Taníts, hogy megtaláljuk a megfelelő engedelmességet mindkét irányban! Ámen.