Példabeszédek 29,12
Minden vezető embernek a falára ki kellene függeszteni ezt az igét.
Milyen jólesik, ha az alkalmazottunk elismerően bólogat! S ha még merészebb, azt mondja: "Ez már igen!"
S milyen bosszantó, ha azt találja mondani, hogy "nem lehetne ezt jobban, másképpen csinálni?" Lelki erő kell ahhoz, hogy arra hallgassunk, aki merészen a szemünkbe néz, és megmondja a kellemetlen igazságot.
De ha azt nem hallgatjuk meg, senki sem lesz bolond, hogy őszintén beszéljen velünk. Mi, a vezetők, vagyunk a bűnösek, ha az alkalmazottaink hazudnak. Így züllött le eredetileg őszinte magyar népünk a kommunizmus alatt, és ez annak a leggonoszabb, minden rombolásnál borzasztóbb bűne.
Akiben megmaradt a becsületnek szikrája és vágya, ha vezetővé válhat, legfontosabb teendője, hogy az őszinteséget messzemenően jutalmazza, és keményen büntesse a hazugságot és hízelgést. Ezzel tudja Isten ügyét minden másnál jobban szolgálni.
Urunk, neked nem lehet hazudni. De rendre már oda jutunk, hogy nem is tartjuk hazugságnak a hamis hízelgést, a sunyi hallgatást, s közben nyugodtan imádkozunk, még előtted is becsületes embernek hazudva magunkat.
Taníts meg arra, hogy magunkat is megvessük, ha nem az igazat mondjuk.
Taníts igaz bűnbánatra amiatt, hogy annak idején a hazugság mögé bújtunk! Megbocsátásodat követően pedig ne ismételjük meg bűneinket önként, ma is azzal akarva nyereséget szerezni! Irtsd ki, Urunk, népünkből az aljasságot!
Tisztítsd meg legalább felnövő fiataljainkat! Egyenesítsd ki a gerincüket, emeld fel őszinte pillantásukat, tedd legalább az új nemzedéket meggyőződéséért felelősséget bátran vállaló, tiszta emberekké! Ámen.