"A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint." Galata 5,22-25 

Ez is tükör. Meglátjuk benne magunkat? Melyikben érezzük jobban magunkat, a megelőző versek bűnlajstromának, vagy e lista erényeinek lelkiségében? Ha ez a kívánatosabb, miért süllyedünk bele a másikba? Emberségünk nem elég erős az ösztöneink féken tartására. Ezek az erények a Szentlélek gyümölcsei. Csak akkor teremnek meg bennünk, ha a Lélek irányítása alá vonjuk magunkat. Különös kifejezés: a testet megfeszíteni. Nyilván nem fizikai értelemben. De legyőzni, igába fogni, jó célokra kényszeríteni testi ösztöneinket, ez a hit feladata. Jók azok az ösztönök, ha a jónak szolgálatába állítjuk őket. Jó anyagi javakat termelni mások számára is. Jó hűséges házasságban boldog gyermekeket nevelni. Jó versenyezve elöl járni Isten szolgálatában. Csak arra vigyázzunk, hogy ne a testi ösztön vezessen minket, hanem Isten Lelke fogja szolgálatra azokat, és mi éljünk a Léleknek, az önátadásnak, a szolgáló szeretetnek szabályai szerint. Akkor értjük meg a Krisztus követése minden törvény felett álló szabadságának boldogságát.

Uram, köszönöm az örök eszményt, melyet e rövid felsorolásban ajándékozol nekünk. Mennyire más ez, mint amiben ma élünk! Ha alaposan, egyenként és együttesen végiggondolom a Léleknek e gyümölcsét, biztosan megkívánom az aszerint való életnek szépségét és boldogságát. Mintha a magam és társadalmam bűneinek rabságában, mintegy börtönszoba ablakán át nézném a kinti, örömteljes, szabad életet. Ha nekem nincs rá erőm, Uram, Te nyisd meg e börtönt, és adj erőt, hogy ebben a gyönyörű világban, Lelked gyümölcsét élvezve és teremve élhessem életemet, együtt családommal, lelki testvéreimmel, hozzád tért népem közösségében! Ámen.

"Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr... Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül... föllángolt az Úr haragja Izráel ellen... Odaadta őket a körülöttük levő ellenségnek... Akkor bírákat támasztott az Úr, és azok megszabadították őket szorongatóik kezéből. De mikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél..." Bírák 2,11-19

A Bírák könyve egyike a Biblia legnehezebb és legszomorúbb könyveinek. Mintegy négyszáz év történetét foglalja magában, a honfoglalástól a királyok koráig. A monoteizmus, az egyistenhit minden időben nehéz küzdelmeinek képét találjuk benne. A megszabadult, otthonra, hazára lelt nép unja láthatatlan, megfoghatatlan Istenét, s a szomszéd népek hatására látható, kézzelfogható isteneket, bálványokat imád. Ahogy elhagyja Istenét, ereje megbénul, idegen népek rabló uralma alá kerül. Mikor Istenéhez kiált, megtalálja hitét, öntudatát, megszabadul. Az új nemzedék újra kezdi, s ez így ismétlődik kínos egyhangúságban évszázadokon át. Sokan kérdezik: Miért szent ez a bűnnel, kegyetlenséggel, átokkal tele könyv? Azért, mert éppen ebben a szókimondó tragikumban van a tanulsága. Nagyon nehéz megmaradni a láthatatlan, mégis állandó helytállást követelő Isten szolgálatában, főleg idegenek és kényelmesebb vallások között. Most a passzív keleti vallások, jósnők, horoszkópok, vad szekták léptek a régi bálványok helyébe, bomlasztják népünk erkölcsét, erejét, gerincét. Megtartó, egységbe kovácsoló erőt ma sem adhat más, mint a megújuló hit az egyetlen, szerető Istenben.

Istenem, Te mindig megtartottad a Te utaidon járó népeket, évezredeken át. Változtak a nemzetek, a szokások, kultúrák, de Te ugyanazt az erőt, erkölcsöt, közösséget, szeretetet adod minden kornak és minden népnek. Köszönöm, hogy én is abban élhetek. Kérlek, tartsd meg ebben a hitben a mi népünket! Ne engedd szétkorhadni idegen tanítások zűrzavarában! Vonj minket és utódainkat újra közelebb magadhoz! Ne vond meg tőlünk hited és szereteted megtartó ajándékát! Ámen.

"Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: Ha akarod, meg tudsz tisztítani. Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg! ...és megtisztult." - Márk 1,40-42

Jézus megismétli a hozzá járulónak hitből fakadó szavát, és azzal segít rajta. Csak egy dolog szükséges ehhez: a feltétlen bizalom, amivel az illető Jézushoz járul. Jézus nem nézi, miért, hogyan, milyen szépen fogalmazott szavakkal közeledik hozzá a segítségét kérő. De soha nem hagyja szégyenben senkinek az őszinte hitét és bizalmát. Szinte az mondhatjuk: a mi hitünkhöz alkalmazkodik. De nem akármilyen hitünkhöz. Csak akkor, ha az egyetlen igaz Istenbe vetjük hitünket, hajlandók vagyunk Őt szolgálni feltétel nélkül, magunkat egészen átadva rendelkezésének. Akkor nem számítanak, mellékessé válnak a szavak, a formák, melyekkel hozzá járulunk. 

Milyen bizalom kell ahhoz, hogy egy magát gyógyíthatatlannak tudó beteg teljes meggyőződéssel ki tudja mondani: "Ha akarod, megtisztíthatsz." Nem kell kérnie, szép szavakkal könyörögnie, csak bizalommal rápillantania. Ő elfogadja a gyarló imádságot. "Úgy hiszed? Jó. Akarom." 

Ennyi az egész. És a beteg már egészségesen, örömmel indulhat is új élete új útjaira.

Istenem, add meg nekem is ezt a teljes hitet és bizalmat! Úgy irigylem azt, aki úgy tud hinni, mint ez a bibliai leprás. Hinni én is hiszem, hogy Te, ha akarod, minden nyomorúságomtól meg tudsz szabadítani. Gyógyíthatatlan betegségeimet is meg tudod gyógyítani, lelkem tisztátalanságától is meg tudsz tisztítani. Tudom, hogy mindenható vagy. Tudom, hogy életemet kezedben tartod. Sokszor tapasztaltam imádságom csodálatos meghallgatását. Mégis olyan sokszor bizonytalan az imádságom. Van nekem jogom, szabad-e nekem emberileg lehetetlen dolgokat kérni? Meddig mehet el a merészségem? Bocsásd meg, ha megtorpan gyáva imádságom. Fogadd el, Uram, így is bátortalan kéréseimet, Krisztustól tanult imádságomat: ha lehetséges, hallgass meg engem, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied. Ámen.

"Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. ...nem is vártunk emberektől dicsőséget..."  1Thesszalonika 2,3-6 

Az egyház munkájának örök alapszabálya. Az evangéliumot hirdetni kell, mert ez az Isten akarata. 

Ő bízta rá a mindenkori egyházra, és ha nem végzi úgy, ahogy kell, ő vonja vissza megbízását. 

De jaj akkor az egyháznak is, a népnek is. Kis-Ázsia és Észak-Afrika romvárosai, a keresztyénség legelső nagy központjai a példái annak, mit jelent, amikor a megromlott egyháztól Isten megvonja a megbízását. Sajnos az egyházban ma is gyakran merülnek fel túlságosan emberi kívánságok, és elég gyakran engednek azoknak azok, akik embereknek akarnak tetszeni, és a "kemény beszédet", a tiszta, kellemetlen igazságot nem szeretik hallani. A 13. vers mutatja az ige hallgatóinak és hirdetőinek nagy felelősségét. "Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, amint valóban az is, és annak ereje hat is bennetek, ha hisztek." Ha nem úgy hallgatjuk, semmiképpen nem érdemes hallgatni. Vagy Isten szavára van szükségünk, vagy kár a templomba menni. Isten szólni akar. Életet más nem adhat. 

Nélküle szétbomlik, elvész a társadalom, a család, az egyén erkölcse, maga az élet. Isten nem marad egyház nélkül, de mi lesz mivelünk?

Urunk, Istenünk, szólj hozzánk Te magad az igében! Semmit sem ér az igehirdetés, ha az csak emberi szó marad. Add, hogy ott valóban a Te szavadat várjuk, s adj nekünk valódi pásztorokat, akik nem a magukét, hanem egyedül a Te üzenetedet mondják teljes hittel és tudománnyal. Ne engedj minket és gyermekeinket az ősi nagy egyházak sorsára jutni! Legyen bármilyen kemény a beszéded, csak hasson, Szentlelked erejével fordíts magad felé minket, hogy jövendője legyen népünknek! Tudjuk, hogy azt csak Te adhatod meg. Igéd erejével vezess minket! Ámen.