Ne ölj!" 2Mózes 20,13

Olvassuk hozzá Jézus hiteles magyarázatát a Máté 5,21-22-ből: 

"Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra, aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére."

Nincs tehát mentségem. Méltó vagyok a gyehenna, a szemétégető telep tüzére. Mert nem egyszer, sem kétszer vágtam oda ilyen szavakat felebarátaimnak haragomban. Jézus pedig a teljesség követelményével védi az emberi életet. Nemcsak a fizikai, hanem a teljes, a boldog, Istentől ajándékozott, a halálon is túl élő életet. Minden parancsa ezt szolgálja. Biztos lehetek benne, hogy így védi az én életemet is. Tehát ilyen keményen ítél engem is, amikor megsértem a másét. Hogy milyen gyakran ér minket bántódás? Hányszor szegjük meg mi szigorú parancsát? Milyen jogon várhatjuk el, hogy más ne szegje meg velünk szemben? Nem lesz, nem lehet szebb, nyugodtabb, biztosabb az életünk, az enyém sem, míg ezt a parancsot ilyen könnyen, ilyen magától értetődően szegjük meg naponként.

Istenem, köszönöm a tükröt, melyet igéd tart elém.
Én becsületes embernek tartom magam, soha nem is gondoltam arra, hogy bárkit is megöljek. De szívesen vettem volna, ha valaki megöli azt, akit magam, népem, egyházam halálos ellenségének tartottam. Én úgy tudom, nem vagyok gyűlölködő. De felindulásomban, jogosnak vélt haragomban százszor is odavetettem, szemben vagy hát megett, az igédben megítélt kemény szavakat, és még sokkal keményebbeket. Értem, Uram, Te nem taníthatsz kevesebbet, mint a tökéletességet. Én nem vagyok, soha nem leszek tökéletes. Csak Tőled kérhetem, hogy vezess a tökéletes szeretet útján, legalább töredékes mértékben!
Csitítsd le haragomat, jusson eszembe ítéleted!
Add, hogy feldolgozva a haragot, észrevegyem felebarátomban azt, ami Tőled való, ami szeretetre méltó, és képes legyek baráti kezet vagy segítséget nyújtani kemény szavak helyett. Ámen.

"Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak,

"Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy ... meg kell öletnie...
Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled! Ő... így szólt Péterhez: Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.,, Máté 16,21-23

Azt hiszem, egy sincs közülünk, aki nem úgy beszélt volna, mint Péter. Nagyon szerette Jézust. Hatalmas dolgokat remélt tőle. Látta, milyen szükség van rá abban a társadalomban.
És féltette, személyes szeretetből is. Hogyne tiltakozott volna még a gondolata ellen is annak, ami bekövetkezett!
Miért vállalja valaki önként a legcsúfosabb halált?
Ez őrültség! "Isten mentsen!" Jézus nem is bűnként dorgálja ezt a magatartást. Emberinek nevezi. De az emberi magatartás nem elég annak, aki őt követi.

Talán éppen ez az újjászületés, amit követel és ígér.
Mássá lenni, nem természetinek, ösztönszerűnek, önközpontúnak. Ez mind a magam céljára és szempontjaira van tekintettel. Az Istentől várt magatartás az eszközszerűség: ha arra van szükség, feláldozom magam, mert én csak szolgálni akarok. Életem saját célját Isten valósítja meg, én az Isten céljait szolgálom.

Ez hát a sátáni: az öncélúság. Jézusban nyoma sincs az öncélúságnak. Azért tanít minket is arra: kövessetek engem, aki elveszti az életét az én követésemben, az fogja megkapni azt Isten kezéből.

Uram, Te tudatosan kész voltál feláldozni magad, hogy megtaníts az igazi Isten szerint való életre és megválts az önzés, a bűn, a bűnhődés, a kárhozat ördögi köréből.
Én félek az önfeláldozástól. Pedig naponta áldozom fel magam a kenyérért, a családomért, a tekintélyemért.
Vajon ezt mind csak magamért teszem?
Mutasd meg, Uram, jóhiszeműen végzett munkám mikor válik sátánivá, ne tévedjek úgy, mint Péter.
Értsem meg, mit kívánsz tőlem valójában, hogy tudatosuljon bennem a szolgálat értelme és értéke annyira, hogy még gyermekeimet is képes legyek arra nevelni.
Ámen.

"Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!...

"Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!...
Semmiféle munkát ne végezz azon..."
2Mózes 20,8-11

Tisztáznunk kell itt néhány kérdést: első a szombat kérdése.
A zsidók azt a napot tartották ünnepüknek, amelyen Isten megmentette földi életüket a Vörös-tengernél.
A keresztyének azt a napot kezdték el ünnepelni, amelyen Krisztus feltámadása az örök életet nyitotta meg előttük. Vannak foglalkozások, amelyek nélkül a többiek nem ünnepelhetnének. Az igehirdetésen kívül a háziasszony, a rendőr, a víz-, gáz- és villamosművek munkája, a közlekedés és más közszolgáltatások nélkül nyomor lenne a nyugalom napja, nem ünnep. Szabad tehát olyan munkát végezni, amely a többi ember, a közösség nyugalmát szolgálja.
De ne végezzek a magam számára anyagi hasznot hajtó, más napokon is ellátható munkát. Az ünnepre nem Istennek van szüksége, hanem nekünk adott ajándék az.
Tapasztalhatjuk, hogy semmivel nem jut előbbre a mindennap dolgozó, mint a hetedik napon pihenő ember és család.
Testünknek kell a pihenés, de még fontosabb az, hogy Istennel találkozva erőt és irányítást nyerjünk az Ő gyermekeihez méltó további munkához.


Köszönöm, Uram, hogy nem rabszolgának teremtettél, aki egész életében csak az igát húzza. Köszönöm, hogy megajándékoztál a testi és lelki nyugalom lehetőségével. Tudom, tapasztalom, hogy ha többet akarok szerezni, a kevés is kiszalad a kezem közül. Add meg életem egészséges ritmusát, és a nyugalmat, hogy rád bízhatom magam, hogy minden héten megadod nekem is, szeretteimnek és más gyermekeidnek is igédben és a testvéri közösségben azt az irányítást, ami szükséges, hogy kapkodás és aggodalmaskodás nélkül, nyugalomban, bizalomban és örömben végezhessem a hétköznapok munkáit és feladatait! Ámen.