Varga László-Isten asztaláról

"Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen:"
Jelenések könyve 3,17

Kevés mondás van, mely annyira találna jelen helyzetünkre
Soha nem volt az ember olyan gazdag, olyan hatalmas, olyan sikeres, mint ma. 
Büszkék is vagyunk nagyszerű eredményeinkre, örömmel fogadjuk remek, új eszközeinket, már el se tudjuk képzelni életünket nélkülük. És tele vagyunk panasszal, magányossággal, céltalansággal, kábítószeres meneküléssel a valóság elől. Tiltakozunk, nem akarjuk tudomásul venni, hogy talán soha nem volt az emberi élet annyira nyomorult, szánalmas, vak és mezítelen. Ez a materializmus csődje: kiderült, hogy a legjobb eszközök sem érnek semmit cél nélkül, távlat nélkül, biztos igazság, szilárd értékek, áldozatos szeretet - Isten nélkül. 

Lehet, hogy belebukik az egész emberiség, lehet, hogy csak a gazdag, civilizált része. 
De az mindenképpen, aki nem lát maga előtt más célt, mint az anyagi eszközök adta saját boldogságot, aki nem tanul meg szolgálni, másokért élni, örömöt szerezni. 
És hiába vergődünk, míg meg nem találjuk Istent, aki egyedül tud értelmet, célt, feladatot, boldog szolgálatot - hitet adni életünknek.

Uram, bevallom, nem tudom elképzelni az életemet villanyfény, gázos lakás, fürdőszoba, lehetőleg kocsi és sok egyéb nélkül. Ha hiányzik, el vagyok keseredve. Csak távolról hallom, hogy mások nyomorognak, még kenyérhez is alig jutnak. A magam dolgának kellene tartanom? Nem érzem magam gazdagnak, nem dicsekedem, hogy nincs semmire szükségem. Sőt inkább az a gondom, mennyi mindenem hiányzik, és ezek között nem mindig szerepel az, hogy többet tudjak az igével foglalkozni. Taníts, Uram, hogy értsem meg, mi a fontos és mi a felesleges, és inkább segítsek másokat a fontoshoz, mint magamat felesleges dolgokhoz! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Simon Péter így szólt hozzájuk: Elmegyek halászni. Ők erre ezt mondták: Mi is elmegyünk veled.... de azon az éjszakán semmit sem fogtak... Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, ...belevetette magát a tengerbe." János 21,3-7


Szegény Péter! Mint a megvert kutya, úgy kullog Jézus után. Tudja, korábbi tagadásával minden jogát elvesztette arra, hogy Jézus valaha is szóba álljon vele. De azt is tudja, hogy Jézus szereti őt, azt is, hogy bocsánata nélkül az élete semmit nem ér. Elsőként rohan az üres sírhoz.
Kutyaszemekkel néz a megjelent Jézusra. Szomorúan hallgatja az emmausi tanítványok lelkes beszámolóját: őket megszólította, őt nem. Tamásnak a Mester előtte mutatja meg a sebeit, őrá nem is pillant. Napok, hetek telnek, megpróbálkozik régi foglalkozásával, a halászattal. A többi tanítvány szereti, most is becsüli őt, vele mennek, de Jézus nélkül nincs eredmény. Észreveszik, hogy Jézus áll a parton, Péter otthagy barátot, halat, ugrik a tengerbe, hogy elsőként érjen hozzá, de Jézus még akkor se hozza szóba tanítványa viselkedését. Nem ismersz magadra, testvérem? Nem tapasztaltad még, milyen az, mikor az ég bezárul fölötted, érzed, hogy imádságod fennakad, üresen kong, nincs rá felelet? Hogy csődöt mond, bármihez kezdesz? Igen, valahol elhibáztad. Valami olyant tettél, amitől a becsületed elveszett Isten előtt. Fogadd el ezt a leckét! És kitartással kérd a bocsánatot, míg meg nem hallod a kérdést: "Szeretsz te engem?"

Kegyelmes Istenem, szeretlek Téged. Úgy mondom, mint Péter, mikor végre megszólította megbántott Jézusa. És bár igaz, ugyanolyan hiteltelenül kong a szavam, mint az övé. Talán lehet, hogy nem akarok őszintén szembenézni azzal, mit vétettem, hogy nem felelsz imádságomra. Talán mentegetőzni próbálok. Kapcsolj magadhoz, nehogy elkeseredve ismét megtagadjalak. Mutass rá kegyetlen őszinteséggel, hol hibáztam el! Büntess, ha arra van szükség, de ne vond meg tőlem szeretetedet. Halld meg imádságomat, fogadd el megbánásomat, bocsánatkérésemet. Bűnös vagyok, Uram, de szeretlek! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

"Igazságos az Úr, mert szembeszálltam parancsával."
Jeremiás siralmai 1,18

Annyira megszokott, szinte természetes magatartás az, hogy aki a legkevésbé tartja számon Isten törvényét, ha bajba kerül, méltatlankodva tiltakozik a következmények ellen: miért engedi meg Isten, például, korunk nyomorúságait? 
Egyet meg kell értenie mindenkinek, aki valamit is tanult Isten törvényéből: ha lehetne más úton, Isten törvénye nélkül boldogsághoz, jó eredményhez jutni, Isten kijelentése nem lenne igaz. De nem lehet. Előbb-utóbb öszszeomlik, amit Isten nélkül épít az ember, akármilyen hatalmas alkotás legyen az. Ennek az igazságnak a mi nemzedékünk a leghitelesebb tanúja. A nyomorúságra jutott keresztyén embernek tudnia kell, hogy nem érdemelt mást. Mind önmaga, mind közössége bűnei méltán hozták rá a veszedelmet. Nincs értelme lázadozni, Istent hibáztatni. Ha tudomásul veszem, hogy igazságosan kaptam meg bűneim következményeit, nyugodt lélekkel tudom elfogadni és elviselni a nyomorúságokat, engedelmesen kérni, megkeresni, megtalálni és végezni az ott kapott feladatokat. Akkor Isten mindig, minden engedelmes gyermekének megmutatja nem az okát, hanem a célját szenvedésének, boldoggá és eredményessé teszi nyomorúságban végzett szolgálatát a vele együtt szenvedők között.

Ítélő Istenem, nem lázadozom a rám rótt szenvedések ellen. Tudom, hogy megérdemlem, mert nem voltam engedelmes szolgád. Elfeledkeztem rendeltetésemről, magam akartam utat szabni, nélküled akartam eredményt elérni a magam céljai szerint. Azt is tudom, hogy szeretsz, hogy nem azért büntetsz, mert gyötörni akarsz, hanem megállítani abban, ami nem a Te akaratod szerint való, és a saját utadra vezetni. Ezért megköszönöm a szenvedéseket, melyekkel kézbe akarod venni az életemet. Mutasd meg, Uram, mit vársz tőlem! Mutasd meg, mi a feladatom a szenvedések között! Adj hitet, hogy ne az okát, hanem a célját keressem, és ezáltal is hozzád jussak közelebb! Ámen.